Munitionsträger auf Fahrgestell Pz.Kpfw. III – Schulfahrgestelle Pz.Kpfw. III

Az 1943 július elején megindított kurszki Citadella hadművelet (Operation Zitadelle) a német hadsereg harmadik nagy nyári offenzívája volt a keleti fronton az 1941-es Operation Barbarossa, valamint az 1942-es Operation Blau után. Az első kettőhöz képest jóval kisebb területre összpontosított, azonban jelentős erőket felvonultató támadás újfent azzal a céllal lett megtervezve, hogy a szovjet hadseregre döntő csapást mérjen. A siker zálogát a feltöltött és megerősített páncélos fegyvernemben látták, melyet a felkészülés hónapjaiban az alábbi új fegyverrendszerekkel láttak el (zárójelben a bevetett darabszámmal):

• széleskörben megjelentek az első sorozatban gyártott önjáró lövegek[1], a Hummel (54 darab) és a Wespe (78 darab) [2], valamint egy újfajta önjáró gyalogsági löveg, a Grille, [3]
• Pz.Kpfw. V Panther Ausf.D közepes harckocsi (204 darab[4]),
• 8,8 cm Panzerjäger IVb (Hornisse) nehéz páncélvadász (85 darab[5]),
• Borgward B IV (Sd.Kfz. 301) távirányítású robbanóeszköz hordozó[6] (72 darab[7]),
• Sturmpanzer IV rohampáncélos (45 darab[8]),
• (schwerer) Panzerjäger Tiger (P) ’Ferdinand’ nehéz páncélvadász (90 darab[9]).

Ezek közül az egyik legismertebb a Ferdinand páncélvadász, mely létrejötte a VK 45.01 nehézpáncélos programhoz, valamint a német ipar szabályozatlan működéséhez köthető.[10] A nehézpáncélosok a bécsi HKW Wien-ben[11], a hadsereg bécsi járműjavító üzemében készültek, ahol a formálódó alakulatok támogatására az elérhető készletekből hat PzKpfw III átalakítása történt meg lőszerszállító járművé.[12]

1. ábra: Munitionsträger III valahol a keleti fronton

A PzKpfw III harckocsik az alábbi módosításokon estek át:

• a legfontosabb és leglátványosabb módosítás a torony eltávolítása volt, melynek helyére egy egyszerű zárófedél került, hasonlóan a Munitionspanzer IV-hoz,
• a torony helyének lezárásával szükségessé vált a vezető, valamint a rádiós eredeti pozíciójának megközelítéséhez búvónyílások kialakítása (lásd a fenti képen, a háttal lévő katona pont a búvónyílás fedelén ül),
• a páncéltest elején lévő géppuska helye megmaradt, azonban a fennmaradt fotók alapján nem egyértelmű, hogy a géppuskát önvédelemre megtartották, időszakosan eltávolították vagy teljesen elhagyták,
• az eredeti 3,7 cm-es vagy 5 cm-es lőszerek tárolói nem sok segítséget nyújtottak a sokkal nagyobb 8,8 cm-es gránátok elhelyezésében, így azok helyett a felszabadult küzdőteret használták raktérként (a szállítható mennyiségről nem találtam információt).

A lánctalpasok nagy erénye volt, hogy lépést tarthattak a páncélvadászokkal és páncélvédelmüknek köszönhetően a front közelében maradva gyorsabban elláthatták őket, mintha a hagyományos módon, teherautókkal szállították volna a szükséges muníciót.

A lőszerszállítók bevetésének rövid története

653. nehéz páncélvadászosztály (s.Pz.Jg.Abt. 653)

Az első három Munitionspanzer III 1943. július 11.-én érkezett meg a 9. hadseregnek alárendelt s.Pz.Jg.Abt. 653 számára, éppen a kurszki offenzíva végére. A zászlóalj a szovjet ellentámadás idején az orjoli[13] kiszögellésben szolgált augusztus közepéig. Az állásokat nem sikerült megtartani, ezért vissza kellett vonulniuk Brjanszkhoz, ahonnan átszállították a járműveket Dnyipropetrovszkba a rég elmaradt javítások elvégzésére. A hadműveleti helyzet azonban később is kedvezőtlenül alakult, emiatt az egységből rögtönzött harccsoportok a Zaporizzsja[14] – Nikopol[15] – Krivoj Rog[16] térségében kerültek bevetésre, mialatt a fennmaradó részek folyamatosan javítás alatt álltak. A nehézpáncélosokat végül 1943. december 16.-án kezdték el kivonni a frontvonalból és visszaszállítani Bécsbe, melynek végrehajtását az utolsó harcképes járművekből álló harccsoport fedezte a nikopoli hídfőben.[17] A lőszerszállító járművekről mindössze annyit lehet tudni ebből az időszakból, hogy 1943 novemberében még öt Munitionsträger III volt bevethető állapotban, a hatodikról nincs információ. A későbbi jelentésekben újfent hat ellátójármű szerepel, azonban azt nem lehet megállapítani, hogy a korábbi hiányzó példány lett megjavítva vagy egy másik harckocsi átalakításával pótolták a hiányt.

2. ábra: A 653. nehéz páncélvadászosztály állományának változása 1943. július-november között

• A zászlóalj a kurszki offenzíva előtt öt PzKpfw III 5 cm L/42 (rövid csövű 5 cm-es löveggel felszerelt) harckocsival és egy PzBefWg III Ausf.J parancsnoki harckocsival rendelkezett.

• A nikopoli műveletek idején az egység az előírt 45 páncélvadász helyett 48-cal rendelkezett, melyből november 1.-én mindössze kilenc volt bevethető. A három műszaki mentő Bergepanzer Tiger (P) 1943 augusztusára állt készen kiszállításra.

505. nehézpáncélos osztály (s.Pz.Abt. 505)

A nehézpáncélos osztály 1944. május 31.-i állományjelentése szerint hét Mun.III (Munitionspanzer III) lőszerszállító járművel rendelkezett. Ezekből három Pz.Kpfw. III Ausf. M az egységhez eredetileg kiutalt[18] 25 Pz.Kpfw. III-ból maradt meg, ezen felül egy Ausf. H és három Ausf. J került még átalakításra. A munkákat a korábbiakkal ellentétben nem valamelyik németországi üzemben, hanem az alakulat javítóegységénél végezték el, emiatt kialakításuk eltérhetett a korábbi konstrukcióktól a rendelkezésre álló eszközök és nyersanyagok függvényében. A lánctalpasok tevékenységéről, meddig szolgáltak a nehézharckocsik mellett vagy hogy mi lett a sorsuk, egyelőre nem találtam érdemi információt.

3. ábra: A nehézpáncélos osztályok eredeti vegyes és a tapasztalatok alapján módosított homogén felépítésű hadszervezete

216. rohampáncélos osztály (Stu.Pz.Abt. 216)

A rohampáncélos osztályt miután 1943 végén kivonták a keleti frontról, ahol a s.Pz.Jg.Abt. 653-mal szolgáltak együtt,a hadsereg bécsi javítóüzemébe vezényelték a harcképesség helyreállítása érdekében. Egy 1944. február 1.-i beszámoló szerint az osztályból egy századnyi Sturmpanzer IV-nek, egy Munitions-Träger IV-nek, két Schulfahrgestelle PzKpfw III-nak (Fahrschulpanzer III), valamint minden szükséges támogató járműnek menetkésznek kellett lennie február 5.-re. Ebből, ami felettébb érdekes, az a járművezetők oktatására kialakított Fahrschulpanzer III hozzárendelése egy ilyen kis méretű, különleges feladatú egységhez. Az oktatójárművek lényegében az eredeti harckocsi torony nélküli változatai voltak, melyeken a toronynyílást körülvevő kapaszkodókat[19] leszámítva minimális változtatások történtek. Ebből kifolyólag a lánctalpasok igen nagy hasonlóságot mutattak a HKW Wien-nél, illetve a s.Pz.Abt. 505-nél átalakított Munitionspanzer III-hoz. Az osztály 1944 márciusi és áprilisi állományjelentésében Anderson szerint[20] mint lőszerszállító járművek lettek feltüntetve, azonban más források szerint vontatóként alkalmazták őket[21].

1944 február elején a korábbi tervekkel ellentétben a teljes Stu.Pz.Abt 216-t Olaszországba rendelték a szövetségesek anziói partraszállására válaszul. Megérkezésüket követően intenzív harcokban vettek részt és júliusra az ellátójárművek közül mindössze egy Munitionspanzer IV-t jelentettek bevethetőnek, a Fahrschulpanzer III-ek semmilyen besorolás alatt nem kerültek említésre.

4. ábra: Fahrschulpanzer III egy német laktanyában

5. ábra: A 216. rohampáncélos osztály állománya 1944 tavaszán, benne a két Fahrschulpanzer III-sal

Összegzés

A Panzerkapmfwagen III amellett, hogy a német hadsereg páncélos koncepciójának egyik első képviselője volt, bázisul szolgált számos, eltérő feladatkörű harcjárműnek (Sturmgeschütz III, Tauchpanzer III, Panzerbefehlswagen, Panzerbeobachtungswagen III). A lőszerszállító járművek eredetileg harckocsiként – vagy oktatójárműként – kezdték meg pályafutásukat, melyek a felállítás alatt álló páncélvadász- és rohampáncélos egységek támasztotta igények hatására lettek módosítva. A különböző átalakításokból legalább 13 szállítójármű készült el, valamint kettő kiképzőjárművet is a harcoló alakulatok támogatására vezényeltek. Az alkalmazó egységek Tiger, Ferdinand és Sturmpanzer IV harcjárműveinek 88, illetve 150 mm-es főfegyverzetei nagy méretű gránátokkal működtek, ezek lovas kocsival vagy teherautóval való szállítása komoly kihívást jelentett. Ahogy az lenni szokott az ellátóegységek eszközeivel és tevékenységével kapcsolatban, korlátozott információ áll rendelkezésre, melyből a lánctalpasok pontos sorsa nem állapítható meg. Ennek ellenére rövid történetük ismert része is kellően érdekes bepillantást enged a Wehrmacht azon törekvésébe, mely dedikált ellátójárművek létrehozását és rendszeresítését szorgalmazta a különböző fegyvernemek számára.

---

Források és megjegyzések:

Képek forrása:

• 1. ábra: Munitionsschlepper III from Schwere Panzerjäger-Abteilung 653 – Orel | World War Photos
• 2. ábra: Thomas Anderson: Ferdinand and Elefant Tank Destroyer, Osprey Publishing, 2015, 103.o., 156.o.
• 3. ábra: Thomas Anderson: The History of the Panzerwaffe – Volume 2: 1942-45, Osprey Publishing, 2017, 146.o.
• 4. ábra: Gas Powered Fahrschulwanne Tanks – Tank Encyclopedia (tanks-encyclopedia.com)
• 5. ábra: Thomas Anderson: Ferdinand and Elefant Tank Destroyer, Osprey Publishing, 2015, 176.o., 180.o.

[1] Bár eredetileg átmeneti megoldásnak szánták őket, végül mind a Hummel, mind a Wespe harcjárművekből több száz példány épült és végigszolgálták a háborút. A két típus lőszerszállító változatainak rövid története az alábbi linkeken érhetők el (Wespe, Hummel).

[2] Robert A. Forczyk: Páncélos-hadviselés a keleti fronton, 1943-1945 – Vörös gőzhenger, 2022, 143.o., továbbiakban Forczyk

[3] A jármű a Pz.Kpfw. 38(t) alvázát és a schwere Infanteriegeschütz 33 (sIG 33) nehéz gyalogsági löveget kombinálta. Hivatalos elnevezése Geschützwagen 38 für s.I.G.33/1 (Sf.) volt. A típusból 1943 június végéig 200 példányt gyártottak, azonban a csapatoknál lévő pontos mennyiségről a cikk megjelenéséig nem találtam információt. További részleteket a hivatkozott cikk tartalmaz.

[4] Az első két Panther harckocsikkal felszerelt páncélososztály, a Panzer-Abteilung 51 és Panzer-Abteilung 52 voltak. Forczyk, 142, 145.o.

[5] Az 560. nehéz páncélvadász-osztály (s.Pz.Jg.Abt. 560) 45 darabot, míg a 655. nehéz páncélvadász-osztály (s.Pz.Jg.Abt. 655) 40 darabot jelentett elérhetőnek. A rendelkezésre álló 85 példányból mindössze 50 volt bevethető. Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 7-3, Panzerjaeger (7,5 cm Pak 40/4 to 8,8 cm Waffentraeger) development and employment from 1939 to 1945, Panzer Tracts, 2006, 7-194 – 7-195.o.

[6] Bővebb információ a kifejlesztésük hátteréről és a VK 3.02 lőszerszállító járművel való kapcsolatról ezen a linken található.

[7] Thomas Anderson: Ferdinand and Elefant Tank Destroyer, Osprey Publishing, 2015, 103.o., továbbiakban Ferdinand Tank Destroyer.

[8] Három parancsnoki harcjármű, BefStuPz IV, és 42 StuPz IV állt bevetésre készen. Ferdinand Tank Destroyer, 103.o.

[9] Ferdinand Tank Destroyer, 103.o.

[10] Mire a részletes tesztek lezajlottak kummersdorfi tesztpályán (1942. szeptember), melynek eredménye alapján kellett volna a pontos beszállítói szerződéseket megkötni, a Krupp már leszállított 100 darab páncéltestet. Ferdinand Tank Destroyer, 23.o.

[11] Hivatalos nevén Heeres-Kraftfahrzeug-Werkstatt Wien, amelyre máshol Heeresarsenal Wien, vagy egyszerűen csak a bécsi Arsenal néven hivatkoznak.

[12] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 17 – Gepanzerte Nachsub Fahrzeuge (Armored Supply/ Ammunition Vehicles), VK 3.01 to schwere Wehrmacht-Schlepper, Panzer Tracts, 2004, 17-37.o.

[13] A település neve Opёл, ennek német átírása Orel, melyet átvett az angolszász szakirodalom is.

[14] Zaporizzsja (Зaпopiжжя) a mai Ukrajna területén található a Dnyeper folyó mentén. A város nevével angolul Zaporozhe, németül Saporshje alakban is lehet találkozni.

[15] Nikopol (Hiкополь) a mai Ukrajna területén található a Dnyeper folyó partján, Zaporizzsjától 60 kilométerre délnyugatra.

[16] Krivoj Rog (Krivij Rih, Kpивий Pиг) a mai Ukrajna területén található, Zaporizzsjától 130 kilométerre nyugatra.

[17] Ferdinand Tank Destroyer, 152-153., 156-158., 160.o.

[18] A nehézpáncélos-zászlóaljak első (tervezett) felépítése szerint az állományukba 29 PzKpfw VI Tiger Ausf. E és 36 PzKpfw III tartozott, utóbbiak elsősorban felderítési és összeköttetési feladatokra. Ezt a bevetési tapasztalatok alapján később módosították és az egységek alárendeltségébe 45 Tiger/Königstiger került, más típusú harcjármű nélkül. A korábban felállított zászlóaljak magukon viselték az átszervezés nyomait és egész sokáig megtartották közepes páncélosaikat. Thomas Anderson: The History of the Panzerwaffe – Volume 2: 1942-45, Osprey Publishing, 2017, 137.o., 146.o.

[19] A kapaszkodók megkönnyítették a be- és kimászást a járműből, valamint segítettek némileg kényelmesebb környezetet teremteni a hozzájuk rögzíthető esőponyvával.

[20] Ferdinand Tank Destroyer, 176.o.

[21] Hilary L. Doyle, Lukas Friedli, Thomas L. Jentz: Panzer Tracts No. 8-1, Sturmpanzer – Sturminfanteriegeschütz 33, Sturmpanzer & Munitionspanzer, Panzerwrecks, 2023, (a 2014-es könyv átdolgozott, újranyomott kiadása), 8-1-60.o.

Munitionsträger auf Fahrgestell Pz.Kpfw IV

A sztálingrádi utcai harcok során felmerült az igény egy olyan harcjárműre, mely erős páncélzattal és nagy kaliberű löveggel van felszerelve, ezáltal képes egész épületeket néhány lövéssel elpusztítani. A nagy mozgékonyság vagy nagy hatásos lőtávolság nem volt követelmény. A lehető leggyorsabb eredmény érdekében felújított Sturmgeschütz III alvázakra helyezték el a kívánalmaknak leginkább megfelelő 15 cm s.I.G. 33/1 löveget, mely köré egy egyszerű dobozfelépítmény került. A létrejött rohamlöveg a Sturminfanteriegeschütz (StuIG) 33 megnevezést kapta. Mindössze kettő, tizenkét darabos gyártási sorozat épült belőlük, a koncepciót azonban továbbfejlesztésre érdemesnek találták, melynek eredményeképp tervezték meg a Sturmpanzer IV-t.[1]

A Sturmpanzer IV első példányai[2] a kurszki offenzíva miatt szintén felújított alvázakra[3] épültek a HKW Wien üzemében[4], ezzel is gyorsítva az előállításukat. Az első rohampáncélos-osztály (Sturmpanzer-Abteilung 216) számára a harcjárműveken felül hat lőszerszállító lánctalpas is készült a műhelyekben felújítás alatt álló különféle Pz.Kpfw. IV harckocsik felhasználásával. Legalább egy-egy Ausf. D és G verziót alakítottak át, melyből az Ausf. G még gyártásban volt 1943 májusában, a D változat előállítása azonban 1940 októberében befejeződött 248 példány átadása után.[5] A régebbi harcjárművek ilyesfajta használata az egyértelmű előnyök mellett – úgy, mint egy új gyártású járműhöz viszonyított alacsonyabb nyersanyag- és munkaerőigény, illetve rövidebb időszükséglet – extra terhet rakott mind az iparra, mind az alkalmazó csapatokra azáltal, hogy az egyedi pótalkatrészeket kis mennyiségben továbbra is gyártani, valamint készletezni kellett.

A lőszerszállítók megtartották a bázisjármű páncéltestjének fő jellegzetességeit, azonban a Sturmpanzer Ausf. I-en alkalmazott módosítások is megjelentek.[6] Az alábbi változtatásokat eszközölték:

• a tornyot eltávolították, a helyét egy köralakú, elfordítható fémlemezzel zárták le, melynek egyik felén két, negyedkörcikk alakú nyitható panelt alakítottak ki a lőszerhez való könnyű hozzáférés érdekében,
• a korábbi küzdőtér helyét lőszertároló rekeszek foglalták el, melyben nagyságrendileg 70 darab 15 cm-es lövedék tárolására nyílt lehetőség (lásd 1. ábra),[7]
• új futóművel látták el,
• a motortér ajtajaiba ventilátorokat építettek be,
• a páncéltest hátsó lemezébe nyílást vágtak a motor előmelegítő/hidegindító rendszer (Fuchsgerät) számára,
• a jobb oldali sárvédőre egy új tároló került további két futógörgő számára, valamint
• köténypáncélzattal (Schürzen) növelték a védelmet.[8]

1. ábra: A Sturmpanzer IV és a Munitionspanzer IV lőszerkapacitása

A lánctalpas megtartotta a beépített MG 34 géppuskát, így az alapvető önvédelmi képessége megmaradt, ezen felül elsősorban a harcoktól való távolság óvta a nem várt veszteségektől.

A Stu.Pz.Abt. 216 felállításakor létrehozott hadszervezeti előírások a kurszki offenzíva idejéről sajnos nem maradtak fenn, mivel ezeket a dokumentumokat egy újabb kiadás megjelenésekor meg kellett semmisíteni. [9] Annyi biztos, hogy az időszakos állományjelentésben a bevethető eszközök[10] között először 1944. január 6.-án tüntették fel a lőszerszállítókat, szám szerint négyet. [11]

2. ábra: A 216. rohampáncélos-osztály járműállománya 1944. január-július időszakában

Az osztály bevetéseinek történetén keresztül képet kaphatunk arról, hogy a szállítójárművek mely hadműveletekben vettek részt, merre támogatták a saját csapataikat. Mint a Sturmpanzer IV-ek kapcsán már említésre került, a páncélosok rendszerbe állítását a kurszki offenzívára időzítették, ahova a kiszállításuk 1943. június 10.-én indult meg a Közép Hadseregcsoport (Heeresgruppe Mitte) hadműveleti területére. A Stu.Pz.Abt. 216-t a támadás előtt létrehozott különleges alakulat, a Pz.Jg.Rgt. 656 (Panzerjäger-Regiment 656) alárendeltségében vetették be (így a hivatalos megnevezése III./PzJgRgt 656 lett). [12] Kurszk után az osztály a hónap második felében Orjol-Brjanszk térségében vívott védekező harcokat, ahonnan augusztus végén kezdték meg a kivonásukat időszakos nagyjavításra Dnyepropetrovszkba, a korábbi acélművekbe. Ez azonban nem az eredeti elképzelések szerint valósult meg, ehelyett rövid javítások után kisebb harccsoportokként kerültek bevetésre Pavlográd, Zaporizzsja, Krivoj Rog és Nikopol térségében, folyamatosan hátrálva, de eredményesen lassítva az újabb és újabb szovjet offenzívákat. [13]

Az egységet 1943 végén kivonták a frontvonalból és visszaszállították a járműveket a bécsi Heeres-Kfz.-Werkstattba a régen tervezett nagyjavítások elvégzésére. [14] Onnan 1944 február elején Olaszországba rendelték őket, válaszul a szövetségesek Nettuno közelében végrehajtott partraszállására. A német ellentámadás komolyan igénybe vette az állományt és súlyos veszteségeket szenvedtek, emiatt áprilisban északi irányba, Pisa-Lucca térségébe vonultak vissza pihenésre és feltöltésre. A lőszerszállítók végigszolgálták a szovjetunióbeli és az olaszországi összecsapásokat is, azonban a magas igénybevétel szépen lassan a veszteségekben is megmutatkozott a korosodó járműparkon, amit a 2. ábrán követhetünk nyomon. Az eszközök pontos sorsa nem ismert, így nem tudjuk, hogy alkatrészhiány, műszaki meghibásodás, baleset vagy éppen ellenséges behatás miatt kerültek veszteséglistára. Az utolsó példányok közel egy évvel „második pályafutásuk” kezdete után, valamikor 1944 nyarán vesztek oda, utoljára a júliusi állományjelentésben szerepeltek. [15]

---

Források és megjegyzések:

A kiemelt kép forrása: Panzerkampfwagen IV Ausf.D – Tank Encyclopedia (tanks-encyclopedia.com)

Az 1. ábra a szerző saját szerkesztése a következők alapján:

• Thomas Anderson: Ferdinand and Elefant Tank Destroyer, Osprey Publishing, 2015, 59-60.o., továbbiakban Anderson
• Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 8, Sturmgeschuetz – From s.Pak to Sturmmörser, Panzer Tracts, 1999, 8-54.o., továbbiakban Panzer Tracts No. 8

A 2. ábra szintén saját szerkesztés az alábbiak felhasználásával: Anderson, 176.o., 180.o., 194-195.o.

[1] Panzer Tracts No. 8, 8-46.o.

[2] 1943 április-májusban készült el az első hatvan példány (Ausf. I). Hilary L. Doyle, Lukas Friedli, Thomas L. Jentz: Panzer Tracts No. 8-1, Sturmpanzer – Sturminfanteriegeschütz 33, Sturmpanzer and Munitionspanzer development and production from 1942 to 1945, Panzer Tracts, 2014, 8-1-51.o., továbbiakban Panzer Tracts No. 8-1

[3] Pz.Kpfw. IV Ausf. E, F, G változatok alvázait használták fel. Panzer Tracts No. 8-1, 8-1-16.o.

[4] Heeres-Kraftfahrzeug-Werkstatt Wien, másnéven Heeresarsenal Wien, a hadsereg egyik legnagyobb járműjavító létesítménye, ahol az ütemezett nagyjavításokat, a súlyosan sérült harcjárművek javítását, valamint a járművek és nagyobb részegségek (pl. motorok) felújítását végezték. Innen kerültek ki a Sturmpanzer-ek mellett a Ferdinand páncélvadászok is.

[5] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 23, Panzer Production from 1933 to 1945, Panzer Tracts, 2011, 23-50.o. és 23-53.o., továbbiakban Panzer Tracts No. 23

[6] Panzer Tracts No. 8-1, 8-1-77.o.

[7] Anderson, 60.o.

[8] Panzer Tracts No. 8-1, 8-1-38.o.

[9] Anderson, 60-61.o.

[10] A német jelentésekben az eszközállomány jelentésénél általában a Soll (előírt mennyiség) – einsatzbereit (bevethető) – in kurzfristiger Instandsetzung (rövidtávú – 3 hétnél rövidebb idejű – javítás alatt) kategóriákba sorolták a járműveket/fegyverzetet.

[11] Megjegyzendő, hogy a jelentések formátuma egy általános alakulat számára készült, mely igyekezett lefedni az összes előforduló jármű kategóriát (pl. Gepanzerte Fahrzeuge – StuG, Pz.Kpfw. III, IV, V, VI, Schtz.Pz., Pz. Sp., Art.Pz.B. Pak Sf.), melybe időnként nem minden eszköz fért bele. Ilyenkor a dokumentum adott sorát vagy oszlopát egyszerűen felülírták vagy megjegyzéssel látták el.

[12] Az ezredparancsnokságot 1943. június 8.-án hozták létre azzal a céllal, hogy koordinálja a megerődített állások áttöréséhez elengedhetetlen különleges páncélos egységek (sPzJgAbt 653, sPzJgAbt 654, StuPzAbt 216, PzKp (Fkl) 313, PzKp (Fkl) 314) tevékenységét. Anderson, 100.o

[13] Anderson, 137-138.o., 140.o., 146-149.o., 160.o.

[14] Anderson, 164.o.

[15] Anderson, 195.o.

Geschützwagen 38 für Munition (Sd.Kfz 138/1) Ausf. K

A Wehrmacht tüzéregységeit a francia hadjárattal kezdve fokozatosan szerelték fel különféle önjáró lövegekkel. Ekkor állították szolgálatba többek közt az első rohamtüzérütegeket (Sturmbatterien), a 4,7 cm Pak(t) auf PzKpfw I (Panzerjäger I) önjáró páncélvadászt, valamint a s.I.G.33 auf PzKpfw I önjáró gyalogsági löveget. Utóbbi egy Pz.Kpfw. I Ausf. B alváz és egy változtatás nélküli s.I.G. 33 gyalogsági löveg kombinálása volt egy egyszerű felépítmény jótékony védelme alatt.[1] Harmincnyolc harcjármű átalakítását végezték el, ezeket önálló századokba szervezték, melyekkel hat páncéloshadosztály gépesített gyalogosegységeit erősítették meg.[2] Egy ilyen egység ellátórészlegének mindennapjaiba, a megoldandó problémákba enged betekinteni az alábbi 1941. szeptember 18.-i jelentés részlete.

„A lövegek [lőszer]ellátása megfelelő volt, mely a lőszerszállító szakasz parancsnokának a feladat iránt tanúsított elhivatottságán múlott. Az azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszeresített Opel Blitz teherautók terepjáró képessége gyenge, szállítókapacitása nem megfelelő. Mivel az [önjáró] lövegen nagy mennyiségű lőszer nem szállítható, ezért az ellátó csapatnak a közelben kell lennie. Következésképpen nehéz terepjáró tehergépkocsik biztosítása elengedhetetlen.” [3]

A riport egyértelműen mutatja az igényt a megfelelő teherbírású, jó terepjáró képességű járművek iránt, bár itt még szó sem volt külön erre a célra tervezett megoldásról, mindössze erősebb teherautók kérvényéről.

1. ábra: Grille-k tüzelőállásban – nem volt ritka, hogy egy századon belül mindkét változat szolgálatban állt[4]

A s.I.G.33 gyalogsági lövegek hordozó platformja idővel továbbfejlesztésre került, előbb a Pz.Kpfw. II átalakított, megnövelt alvázán, majd a Pz.Kpfw. 38(t) páncéloson alakították ki a harcjármű következő változatait. A cseh eredetű alapokon két verziót hoztak létre: az első megtartotta a harckocsi alvázát, benne a meghajtórendszer elrendezésével, melyen egy nyitott felépítményben helyezték el a löveget, ez lett a Geschützwagen 38 für s.I.G.33/1 (Sf.) (1. ábra, baloldali és középső jármű); a második már egy áttervezett, önjáró lövegek számára ideálisabb kialakítással lett megvalósítva, mely a Geschützwagen 38 M für s.I.G.33/2 (Sf.) (1. ábra, jobboldali jármű) megnevezést kapta.

A G.W.38 M a német harcjárműépítésben ritkán alkalmazott egységesítés mentén fogant, ugyanis közös alapra építették a „Marder III” páncélvadásszal[5]. A főfegyverzetet, illetve az ahhoz kapcsolódó alkatrészeket leszámítva szinte minden fontos részegységük megegyezett. A motort előrébb, a jármű középére helyezték át, így a nyitott küzdőtér a főfegyverzettel együtt hátra került, ami tágasabb munkakörnyezetet, alacsonyabb felépítést és jobb súlyeloszlást jelentett. Ami érdekes, hogy a páncélzat vastagságát csökkentették a korábbiakhoz képest: [6]

	G.W. 38 → G.W. 38 M
Páncéltest eleje	50 mm → 20 mm
Páncéltest oldala és hátulja	15 mm → 15 mm
Felépítmény eleje	25 mm → 10 mm
Felépítmény oldala	14,5 mm → 10 mm

A korlátozott lőszertároló kapacitás miatt, a Grille mindössze 15 gránátot tudott befogadni, döntés született egy muníciószállító változat létrehozásáról, ahogy az történt a Hummel és a Wespe esetében is. A szállítójármű minden lényeges eleme megegyezett az eredeti verzióval, a fő különbség az eltérő feladatkörből adódott: hiányzott a löveg, a felszabadult helyen pedig lőszertároló rekeszek lettek beépítve. Ezen felül a Fu 5 rádiók is a helyükön maradtak.[7] A következő ábrán némi kontextusba helyezve látható a szállított muníció – ezek típusa a leküzdendő céloktól, a hatályos előírásoktól, valamint a rendelkezésre álló készletektől függött, az itt látható felosztás csak szemléltetésként szolgál.

2. ábra: Az előírt lőszer mennyisége a gyalogsági löveg, illetve a járművek esetén [8]

A Pz.Kpfw. 38(t)-hoz hasonlóan a típus gyártása a B.M.M. üzemében[9] zajlott, melynek üteme az alábbi diagramon került összefoglalásra. Látható, hogy egyik önjáró löveg összeszerelése sem zajlott zökkenőmentesen, a leállásokkal együtt a G.W. 38-ból végül 210, a G.W. 38 M-ből pedig 179 példány gördült le a gyártósorról. Az ellátó verzióból 102-t készült el, mely a teljes legyártott mennyiség több mint harmada.[10]

3. ábra: A Grille önjáró löveg két típusának és a lőszerszállító változat gyártási üteme

Az önjáró gyalogsági löveg-századok [s.I.G.Kp.(Sfl.)[11]] állományába hat harcjármű tartozott, azonban a lőszerszállító lánctalpasból hivatalosan egyet sem rendeltek hozzá.[12] Ez nem jelenti azt, hogy ezek az eszközök nem is érték el a megfelelő egységeket – gondoljunk bele, a német hadsereg már a negyedik-ötödik háborús évét taposta addigra, a nem előírt számú és típusú járművek használata rendszerszinten zajlott –, hanem arról volt szó, hogy egyszerűen nem rögzítették a szabályzatban. Ne felejtsük el, hogy a lőszerszállító alapja megegyezett a Marder III páncélvadászok késői változataival, sőt, a légvédelmi feladatkörű Flakpanzer 38(t)-vel is nagy hasonlóságot mutatott, így elméletben ilyen alakulatok állományában is hasznát vehették.

A Grille önjáró lövegek megjelenésével több évnyi kísérletezés és fejlesztés végére sikerült pontot tenni, melynek célja a s.I.G. 33 nehéz gyalogsági lövegek gépesítése volt. A konstrukció annak a háború második felére jellemző trendnek a részeként született, mely során több különböző feladatú járművet a megszállt cseh területeken állítottak elő a Pz.Kpfw. 38(t)-re alapozva vagy annak részegységeinek felhasználásával. A megnövelt mozgékonyság pozitív hatásait kiaknázandó, egy löveg nélküli lőszerszállító létrehozásáról is döntöttek, mely az utánpótlás biztosítása mellett tartalékként is szolgált a bevethető állomány fenntartására. Mindezek fényében elmondható, hogy a jármű bár nem rendelkezett kiemelkedő paraméterekkel, egyszerűségét és értékes támogatását minden bizonnyal nagyra értékelték az egyre nehezebb körülmények közt helytálló hadosztályok katonái.

---

Források és megjegyzések:

[1] A 4 mm vastagságú acéllemezekből álló felépítmény azonban csak a kézifegyverek hagyományos lövedékei ellen biztosított védelmet, az acélmagvas lőszer ellen már nem. Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 10, Artillerie Selbstfahrlafetten – 15 cm s.I.G.33 auf Pz.Kpfw.I (ohne Aufbau) to Karl-Geraet (54 cm), Panzer Tracts, 2002., 10-2.o., 10-4.o. továbbiakban Panzer Tracts No. 10

[2] Panzer Tracts No. 10, 10-2.o.

[3] Részlet az 1. páncéloshadosztályhoz (1. Pz.Div.) csatolt 702. nehéz gyalogságilöveg-század (s.IG.Kp. 702) jelentéséből. Thomas Anderson: Panzerartillerie – Firepower for the Panzer Divisions, Osprey Publishing, 2019., 106.o.

[4] Tank Archives: Bug with a Big Caliber

[5] Hivatalos nevén Panzerjäger 38 für 7,5 cm Pak 40/3 Ausf. M. Megjegyzendő, hogy ugyanezt az alvázat használták fel a Flakpanzer 38(t) önjáró légvédelmi löveg kialakításánál is.

[6] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 10 – Artillerie Selbstfahrlafetten – 15 cm s.I.G. 33 auf Pz.Kpfw. I (ohne Aufbau) to Karl-Gerät (54 cm), Panzer Tracts, 2002., 10-10 – 10-11.o., továbbiakban Panzer Tracts No. 10

[7] A Fu 2 és a Fu 5 a páncélosok által használt alapvető rádiótípusokként szolgáltak, melyek alkalmazása megkönnyítette a kommunikációt a páncéloshadosztályon belül a harckocsik és a gépesített gyalogságot támogató lövegek között. Érdekesség, hogy a tüzérség más típusú készülékeket használt, melyek eltérő hullámhosszon működtek, ezáltal az információáramlás körülményes volt. Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 17 – Gepanzerte Nachsub Fahrzeuge (Armored Supply/ Ammunition Vehicles), VK 3.01 to schwere Wehrmacht-Schlepper, Panzer Tracts, 2004, 17-45.o., továbbiakban Panzer Tracts No. 17; valamint Thomas Anderson: Panzerartillerie – Firepower for the Panzer Division, Osprey Publishing, 2019., 220-223.o.

[8] Az ábra a szerző saját szerkesztése a következő források felhasználásával – Panzer Tracts No. 10, 10-10 – 10-11.o.; Panzer Tracts No. 17, 17-45.o.; Alex Buchner: The German Infantry Handbook 1939-1945, Schiffer Publishing, 1991., 141.o.

[9] Böhmisch-Märische Maschinenfabrik, a német megszállás előtt Českomoravská Kolben-Daněk (ČKD) néven működött.

[10] Összehasonlításképp, a Wespe és a Hummel esetén nagyjából minden ötödik jármű készült el ellátójárműként.

[11] schwere Infanteriegeschütz-Kompanie (Selbstfahrlafette)

[12] Panzer Tracts No. 17, 17-46.o.

1. A kezdetek

Évekkel az első nagyszabású páncélos programok előtt – melyek később a Pz.Kpfw. I-IV harckocsikat eredményezték –, mikor a versailles-i békeszerződést által megkötött, újjáalakulóban lévő német hadsereg még titokban kísérletezett első típusaival, egy 1928. május 26.-i megbeszélésen már felmerült a Leichttraktor ellátójárműként való felhasználása.[1] A következő években megfogalmazták az alapvető elvárásokat egy ilyen járművel kapcsolatban és hosszas teszteket folytattak a prototípussal, melyek részeként a főbb részegységek (futómű, kormánymű) több változatát is kipróbálták. A projekt 1933-ra lényegében leállt – járművet 1932. szeptember 4. után már nem vezették – és a hadsereg fejlesztésére fordított források jelentős növekedésével sem folytatódott tovább.[2]

2. A VK 3.01 és VK 3.02

A program több év parlagon heverés után 1937 szeptemberében kapott új lendületet, valamint teljesen új irányt, mikor az Inspektorat 6 [4] felhatalmazta a WaPrüf 6-t egy lánctalpas lőszerszállító kifejlesztésére. A részletes tervek kidolgozására a Borgwardot kérték fel, akiknek a következő követelményeket kellett figyelembe venni:

• egy tonna szállítókapacitás (500 kg a járművön, 500 kg utánfutón),
• képes legyen a frontvonalban tevékenykedni (közvetett utalás a páncélvédelemre), és
• kiemelkedő terepjáró képesség.[5]

A koncepció véglegesítése után a Borgward megrendelést kapott egy húsz darabos nullszéria legyártására, melyet azonban csak 1940 elejére tudtak leszállítani, részben a páncéltesteket készítő cégnél fellépő késés[6] miatt. Az immár hivatalosan VK 3.01 névvel illetett típus a jármű tömegétől eltekintve hasonló méretekkel rendelkezett egy személyautóhoz. Elöl helyezkedett el az erőátviteli rendszer, mögötte a zárt küzdőtér a kétfős személyzet (sofőr és segítője) számára, a hátul a motor, afelett pedig a két, oldalra dönthető lőszertároló rekesz ült.[7] A páncéltest ellenállt a könnyű gyalogsági fegyverek tüzének[8], vastagsága 14,5 mm volt a vezetőállás frontrészén, 8 mm a páncélteknő elején, illetve oldalán, 7,5 mm a felépítmény elején és 6,5 mm a vezetőállás tetején.[9] A felfüggesztés torziós rudakból állt, hasonlóan a legtöbb féllánctalpashoz és egyes harckocsikhoz (Panther, Tiger), mely hozzájárult a legfeljebb 30 km/h-s végsebességhez. A 95 literes üzemanyagtank körülbelül 200 kilométeres hatótávolságot biztosított szilárd úton. A VK 3.01 sem fegyverzettel, sem rádióval nem volt felszerelve.[10]

1940 április 15.-én teszteknek vetették alá a wünsdorfi gyakorlótéren, ahol a francia Renault UE lánctalpas ellátójárművel, az olasz Fiat-Ansaldo kisharckocsival[11] és a Pz.Kpfw. I Ausf. A bázisán kialakított szállítójárművel hasonlították össze.[12]

2. kép: A wünsdorfi teszt résztvevői: Renault UE (fent balra), L3/33 (fent középen), Pz.Kpfw. I Ausf. A (fent jobbra) és a VK 3.01 [13]

A teszt eredményeinek kiértékelése során arra jutottak, hogy a konstrukció további módosításokra szorul, így az alábbi változtatásokat kellett a következő modellen megvalósítani:

• hosszúság és szélesség növelése 5-5 cm-rel,
• a jobboldali lőszertároló konténer helyén két kisebb tároló kialakítása.

A jármű egyéb jellemzői lényegében változatlanok maradtak. A továbbfejlesztett VK 3.02-re már komolyabb, 400 darabos megrendelés érkezett, a gyártás 1941. októberi beindításának megjelölésével. A tervezett ütem havi tizenkettő lőszerszállító átadása volt, melyből azonban alig valósult meg valami (lásd táblázat). [15]

	1941.10.	1941.11.	1941.12.	1942.01.	1942.02.	Összesen
Tervezett darabszám	12	12	12	12	12	60
Legyártott darabszám	4	14	4	4	2	28

Egy 1941. december 16.-i megbeszélésen az Inspektorat 6 közölte a Borgwarddal, hogy a VK 3.02 a menetpróbákat kiértékelve mégsem felel meg az elvárásaiknak, ennélfogva további példányokat nem kívánnak átvenni. A befektetett erőforrásokat azonban nem kívánták elpazarolni, hanem a továbbiakban, mint robbanóeszköz hordozó (Sprengstoffträger) számítottak a típusra. A módosított igény 400 darabról 120 darabra csökkent, egy kilátásba helyezett 80-120 darabos kiegészítő kontraktussal.[16]

Mindezek ellenére az elkészült szállítójárművet csapatpróbáknak vetették alá, sőt 1942 november végéig további 19-et szereltek össze. 1943. március 4.-én felállították a 801. (páncélozott) lőszerszállító-századot (gepanzerter Munitions-Schlepper Kompanie 801). Az egységet a Mga környékén (Leningrádtól délre) állomásozó 1. gyaloghadosztálynak rendelték alá, ahol negyven járművel tevékenykedtek, három szakaszba szervezve.[18] A tapasztalatok kedvezők voltak, azonban az intenzív harcok következtében a kirendelt összes példány odaveszett a következő egy évben.[19]

3. A VK 5.01

A VK 5.01 története egy 1941. december 5.-i tanácskozáson kezdődött, mikor először merült fel, hogy a VK 3.02 nem felel meg a vele szemben támasztott elvárásoknak.[20] Hogy pontosan minek a hatására vetettek el egy gyártásra kész típust és törölték a már leadott rendelést, azt nehéz megmondani. A háború sikeresnek tűnt – a hátországban nem valószínű, hogy tudomásuk volt az épp meginduló szovjet ellentámadásról Moszkva környékén –, emiatt nem érezhették sürgetőnek befejezni a munkát, hanem inkább belefogtak egy még jobb jármű tervezésébe.

Az addigi eredményeket valószínűleg felhasználták, azonban úgy álltak (újfent) neki a lőszerszállító programjának, mintha a korábbi években nem történt volna semmilyen ezirányú kutatás. Meghatározták az elérendő célokat és felmérték mely üzemek részvétele lenne a legideálisabb. Az egyik biztos pont a Pz.Kpfw. 38(t) gyártójának, a BMM-nek, a bevonása volt, egyfajta előfutáraként annak a trendnek, hogy a korábbi cseh típusra alapozva vagy részegységeinek felhasználásával hozzanak létre különböző harcjárműveket.[21] A másik gyártónak a Weserhütte-t választották, akik nem sokkal a felkérés után a féllánctalpas lövészpáncélosok (Sd.Kfz. 251) gyártásába is bekapcsolódtak.[22]

A létrehozandó járműnek az alábbi követelményeket kellett teljesíteni:

• már meglévő (harckocsi és/vagy teherautó) részegységek minél széleskörűbb alkalmazása
• max. sebesség: 65 km/h
• fajlagos teljesítmény: 25 lóerő/tonna
• kétfős személyzet
• képes legyen helyben megfordulni
• kenés nélküli lánctalpak gumi felhasználása nélkül
• egy tonna hasznos teherbírás
• utánfutó közúti szállításhoz
• rendelkezzen egy önvédelmi géppuskával
• páncélzata álljon ellen a puskák keménymagvas lövedékeinek (7,92 mm SmK)[23]

A Weserhütte tervei 1943 februárjában készültek el, ám mielőtt elkezdhették volna a prototípus építését, szinte azonnal módosítások váltak szükségessé. Ennek oka a harckocsigyártás volumenének jelentős növelése volt, aminek hatására változott egyes alapanyagokhoz való hozzáférés. A projekt folytatásához a terveket a következő szempontok szerint kellett átdolgozni:

• SM-Stahl használata Elektrostahl helyett[24],
• laprugós felfüggesztés torziós rudak helyett,
• gumi mellőzése mind a lánctalpak, mind a futógörgők vonatkozásában,
• a jármű erőforrása egy négyhengeres 80-90 lóerős teherautó motor legyen,
• a sebességet 30 km/h-ra kell mérsékelni (szilárd burkolatú úton és terepen egyaránt) és
• a szállítható hasznos teher értékét két tonnára kell növelni.[25]

Az újragondolt tervrajzok 1943. május 14.-re lettek befejezve és egy június 1.-i találkozón prezentálták a felügyelőség képviselőinek. Itt döntés született néhány módosításról (a magasság csökkentése, az ajtók és búvónyílások elrendezésének, egyúttal a motor helyének megváltoztatása, valamint kéttonnás vontatási kapacitás definiálása), melyektől eltekintve pozitív visszajelzés érkezett a gyártó felé és megrendeltek egy fából készül modellt. Annak elkészülte és tanulmányozása után a Weserhütte három tesztpéldány legyártására kapott megrendelést: egy prototípusnak torziós rudas[26], a másik kettőnek pedig tekercsrugós felfüggesztéssel kellett elkészülnie.[27]

A VK 5.01 magán viselte a – főleg a háború második felére jellemző – tipikus német ismertető jegyeket: az átlapolt görgős futóművet és a döntött acéllemezekből kialakított páncéltestet.[28] A motor a jármű hátuljában, baloldalt foglalt helyet, a differenciálmű pedig elöl, hasonlóan a legtöbb német páncéloshoz. A belső elrendezés a lövészpáncélosokat idézte: a nyitott felépítmény elején baloldalon helyezkedett el a sofőr, mellette a géppuskát kezelő lövész/segítő, mögöttük pedig a küzdőtér, melyet hadianyag (esetleg sebesültek) szállítására használtak. A be- és kirakodást eredetileg a felépítmény oldalán kialakított ajtókon tervezték, ám ezt a megoldást idővel elvetették és a jobb hozzáférhetőség miatt végül hátulra helyezték az ajtót. Arról nem maradtak fenn információk, hogy a VK 5.01-ből pontosan hány példányt sikerült legyártani. Annyi bizonyos, hogy a szövetséges csapatok csak egy ilyen járművet találtak a háború végén. Bárhogy is alakult pontosan, szomorú végkifejlet ez egy olyan programnak, ami már 1941 októberében egy gyártásra kész szállítójárművet tudott felmutatni, melyből végül alig néhány tucat jutott el a frontvonalba.

4. gep. Munition-Schlepper (Sd.Kfz. 111) (Sprengladungsträger B IV)

A VK 3.02 lőszerszállító története látszólag ott ért véget, hogy a típust (távirányítású) robbanóanyag hordozóvá kellett alakítani az Inspektorat 6 kívánalmainak megfelelően. Az átépítés után a két jármű közötti lényeges különbséget az jelentette, hogy utóbbi motorteljesítménye egy előtéthajtáson keresztül jutott el a meghajtókerekekhez, így biztosítva a szabad helyet a megnyújtott orrban elhelyezett tárolónak. Emellett egy további futógörgő is beépítésre került a hosszabb felépítmény hordozására. A személyzet egy főre csökkent, a sofőrre, aki két bevetés között hagyományos járműként vezette a lánctalpast.[30]

A különböző változatokból összesen 1193 darab került ki a Borgward üzemeiből a gyártás 1944 decemberi leállításáig.[31] Mielőtt azonban befejeződött volna a termelés, egy felettébb érdekes döntés fogalmazódott meg a döntéshozók részéről: a járművek egy részét hagyományos lőszerszállítóvá kellett alakítani! Közel két és fél évvel a VK 3.02 elvetése után, mikor a VK 5.01 program megvalósulása kezdett egyre bizonytalanabbá válni, akkor úgy gondolták, hogy a korábbi koncepciót leporolva mégis inkább ellátójárműként hasznosítják a típus képességeit. A szükséges módosítások elvégzése után 1944 augusztusában és szeptemberében három-három új lőszerszállító-század felállítására került sor (gep. Mun.Schl.Kp. 801-806), melyek egyenként tizenöt járművel rendelkeztek, három szakaszba szervezve. Az egységeket az alábbi hadosztályoknak rendelték alá:

Egység megnevezése	Magasegység neve	Kiutalás ideje	Bevethetőség
gep. Mun.Schl.Kp. 801	1. Infanterie-Division	1944. szept. 16.
gep. Mun.Schl.Kp. 802	170. Infanterie-Division	1944. szept. 16.
gep. Mun.Schl.Kp. 803	28. Jäger-Division	1944. szept. 16.	1945. jan. 4.: 13/15*
gep. Mun.Schl.Kp. 804	198. Infanterie-Division		1945. márc.**
gep. Mun.Schl.Kp. 805
gep. Mun.Schl.Kp. 806	180. Infanterie-Division	1945. márc. 21.

Az egyes századok sorsát nem az intenzív harcok, hanem a mind súlyosbodó üzemanyaghiány pecsételte meg, ahogy a kevés még kiutalt készleteket elsősorban a harcoló egységek kapták. Emiatt az állandó visszavonulás során az ellátójárműveket egymás után fel kellett robbantani, nehogy az ellenséges erők kezére kerüljenek.[32]

5. Végszó

Többféle törekvés volt arra nézve, hogy a német hadsereg gyalogoshadosztályainak harcértékét és gépesítettségét növeljék az évek során. A teherautók és tüzérségi vontatók számának – meg nem valósult – emelése mellett a lőszerszállító járművek megjelenése lehetett volna egy fontos eleme ennek a kezdeményezésnek. A program bár ígéretesen indult és néhány éven belül sikerült egy sorozatgyártásra érett típust felmutatni, az érdekek és ellenérdekek a német bürokrácia rengetegében alapjaiban lehetetlenítették el a hatékony munkát és akadályozták meg azt, hogy a csapatok valaha érdemi számban kapjanak belőle. Emiatt, mint oly sok más esetben is, maradt az improvizáció és a zsákmányolt eszközök használata, mely legfeljebb ideiglenesen enyhítette a frontszolgálatot teljesítő hadosztályok gondjait.

---

Források és megjegyzések:

[1] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 17 – Gepanzerte Nachsub Fahrzeuge (Armored Supply/ Ammunition Vehicles), VK 3.01 to schwere Wehrmacht-Schlepper, Panzer Tracts, 2004, 17-2.o., a továbbiakban Panzer Tracts No. 17

[2] Panzer Tracts No. 17, 17-4.o.

[3] http://www.tankarchives.ca/2016/06/rheinmetalls-fighting-tractor.html

[4] A gépesített erők főfelügyelősége

[5] Panzer Tracts No. 17, 17-12.o.

[6] A páncéltesteket a Schöller-Bleckmann Stahlwerke AG készítette, akiknél a háborút megelőző mozgósítási hullámok munkaerőhiányt okoztak, melyet 1939 augusztusában jelentettek. Panzer Tracts No. 17, 17-12.o.

[7] A VK 3.01 leírása a később említett módosításokat leszámítva érvényes a VK 3.02-re is. Az ismertető az alábbiak alapján készült: Panzer Tracts No. 17, 17-13.o., 17-19.o. és Thomas Anderson: Ferdinand and Elefant Tank Destroyer, Osprey Publishing, UK, 2015, 76-77.o. fényképei

[8] Németül SmK-sicher, ahol az SmK (Spitzgeschoss mit Kern) jelölte a keménymagvas lövedéket.

[9] Panzer Tracts No. 17, 17-13.o.

[10] Panzer Tracts No. 17, 17-13.o.

[11] L3/33 (régebbi jelölés szerint C.V. 33) vagy L3/35 (C.V. 35) kisharckocsi

[12] Panzer Tracts No. 17, 17-12.o.

[13] A galériában található fotók forrása:

• Fiat-Ansaldo L3/33 – L3 (kisharckocsi) – Wikipédia (wikipedia.org), felhasználása a következő irányelvek figyelembevételével történik: Creative Commons BY-SA-3.0-de
• Renault UE Chenilette – Chenillette Renault UE — Wikipédia (wikipedia.org), felhasználása a következő irányelvek figyelembevételével történik: Creative Commons BY-SA-3.0-de
• Pz.Kpfw. I Ausf. A – A kép forrása: Pz I B Ammunition Carrier – Nevington War Museum
• VK 3.01 – Renault UE по-немецки | Юрий Пашолок | Дзен (dzen.ru)

[14] A kép forrása: https://www.armedconflicts.com/Gepanzerter-Munitions-Schlepper-VK-3-02-t34724

[15] Panzer Tracts No. 17, 17-16.o.

[16] Panzer Tracts No. 17, 17-16.o.

[17] https://tanks-encyclopedia.com/panzerselbstfahrlafette-1a-5-cm-pak-38-auf-gepanzerter-munitionsschlepper/

[18] A hivatkozott jelentésben, mely az egység 1943. június 17. és augusztus 20. közötti tevékenységéről szól, a járművek taktikai számai is fel vannak tüntetve: stáb – 500, 1. szakasz: 101-117, 2. szakasz: 201-211, 3. szakasz: 301-311. Panzer Tracts No. 17, 17-17.o.

[19] Panzer Tracts No. 17, 17-16 – 17-17.o.

[20] Panzer Tracts No. 17, 17-20.o.

[21] Gondoljunk a Marder páncélvadászokra, a Grille önjáró lövegekre, a Hetzer páncélvadászra vagy a különféle háború végi Waffenträger modellekre.

[22] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 15-2, mittlere Schützenpanzerwagen (Sd.Kfz.251) – History of Variants, Production, Organization, Issue, Tactics, and Employment in Action from 1939 to 1942, 15-2-17.o.

[23] Panzer Tracts No. 17, 17-20.o.

[24] Az SM-Stahl a magyar szakirodalomban martinacél, az Elektrostahl elektroacél néven ismert. Utóbbit különböző villamos kemencékben állították elő, s a tégelyacélgyártás utód eljárásaként, az ötvözött acélok és nemesacélok elsődleges forrása volt. Ez a kényszerű csere azt jelentette, hogy a jármű valamivel gyengébb minőségű alapanyagból épülhetett, emiatt két lehetőség állt elő: vagy csökkentik a páncélvastagságot, így a tervezett súlyhatáron belül maradhattak vagy elfogadják a súlytöbbletet a védelmi képesség fenntartása okán (12 mm Elektrostahl = 20 mm SM-Stahl). Panzer Tracts No. 17, 17-23.o. és Károly Gyula, Józsa Róbert: Konverteres acélgyártás, Miskolci Egyetem, 2012/2013., 16.o., 19-20.o.

[25] Panzer Tracts No. 17, 17-20.o.

[26] Annak ellenére döntöttek így, hogy ezt egyszer már elvetették. További problémát jelentett, hogy a torziós rudak előállítása elektroacélt igényelt, mely elérhetősége bizonytalan volt. Panzer Tracts No. 17, 17-23.o.

[27] Panzer Tracts No. 17, 17-23.o.

[28] Érdemes összehasonlítani a Hetzer, a Bergepanther vagy a Luchs egyik átdolgozott prototípusának (Nr. V 29) páncéltestjével.

[29] A kép forrása – Borgward IV – Wikipedia, felhasználása a következő irányelvek figyelembevételével történik: Creative Commons BY-SA-3.0-de

[30] Thomas Anderson: Ferdinand and Elefant Tank Destroyer, Osprey Publishing, UK, 2015, 70.o.

[31] Walter Spielberger: Spezial-Panzerfahrzeuge des Deutschen Heeres, Motorbuch Verlag, Deutschland, 2012., 29.o.

[32] Panzer Tracts No. 17, 17-47.o.

Geschützwagen III/IV für Munition (Sd.Kfz. 165) “Hummel”

A Hummel önjáró löveg története ugyanazzal a felismeréssel indult, mely a Wespe-t is létrehozta, nevezetesen, hogy a fejlesztés alatt álló típusok^[1] belátható időn belül nem lesznek rendszeresítve. Ezért a hadsereg főparancsnoksága elhatározta, hogy áthidaló megoldásként létre kell hozni egy harcjárművet a tábori tüzérség egyik sarokkövének, a 15 cm-es nehéztarack (15 cm schwere Feldhaubitze 18) hordozására. Annak érdekében, hogy minél előbb elkezdődhessen a sorozatgyártás, jelentős mértékben már gyártásban lévő részegységek alkalmazása mellett döntöttek: a differenciálmű, a kormánymű és a sebességváltó a Pz.Kpfw.III-ből, még a motor a teljes hűtőrendszerrel, a felfüggesztés, valamint a láncfeszítőkerék pedig a Pz.Kpfw.IV-ből lett kiválasztva.^[2]

A lőszerszállító koncepciója, hogy egy harcjármű fegyvertelen változatát használják szállítási feladatokra, huszonöt évvel a Hummel előtt született meg a korai francia harckocsizó alakulatoknál. Negyvennyolc St-Chamond páncélos készült el löveg és géppuskák nélkül válaszul a hadsereg felhívására, mely egy alkalmas eszközt keresett az ellátó- és javító egységei számára.^[3] Ezzel szemben a későbbi német elgondolás egy elsősorban muníciószállító lánctalpasról szólt, mely egyben tartalék hordozójárműként is szolgált a bekövetkező veszteségek pótlására.

Az önjáró löveg prototípusának tesztjeit követően az első sorozatgyártott példányok 1943 februárjában kerültek átadásra, majd a termelés az alábbi ütemben zajlott:^[4]

1. ábra: A Hummel önjáró lövegek és lőszerszállító változatok gyártási üteme

A páncéltestek előállítása azonban már 1942 decemberében, a felépítményeké pedig 1943 januárjában elkezdődött a Deutsche Edelstahlwerke üzemében. Az első száz páncéltest és felépítmény elkészülte után ezek összeállítását áthelyezték a Deutsche Röhrenwerke AG-hoz, a végleges összeszerelést pedig a Deutsche Eisenwerke AG végezte. Eredetileg 500 darabra érkezett megrendelés – beleértve a lőszerszállító változatot is -, azonban a tervezett végleges változat nem lépett túl a prototípus fázison, így további példányok szállítására kötöttek szerződést. Közel egy évvel a gyártás megindulása után a szövetségesek légi hadjárata egyre jelentősebb fennakadásokat okozott, főleg a sebességváltók és a Maybach motorok összeszerelésében^[5], emiatt a lőszerszállító változat előállítása 1944 tavaszán lényegében leállt. Végül novemberben még elkészült egy hét darabos széria, ám ezt követően a szűkös erőforrásokat az önjáró lövegekre fókuszálták. 1945 márciusáig összesen 705 önjáró löveg és 157 lőszerszállító jármű gördült ki az üzemekből.^[6]

2. ábra: A Munitionsträger szállítókapacitása

A szállítójármű a főfegyverzet hiányát leszámítva megegyezett az eredeti változattal, ennélfogva a 15 cm sFH 18/1 nehéztarack beépítése akár tábori körülmények között is lehetséges volt (lásd 3. ábrán).^[7] A löveg, illetve a lövegpajzs helyét 10 mm-es acéllemezzel fedték be. A kiegészítő tárolókat, melyek lehetővé tették az eredeti mennyiség közel háromszorosának elhelyezését (lásd 2. ábrán), a küzdőtérben alakították ki. A kommunikációs rendszer változatlan maradt, így az üteg többi járművével a Funksprechgerät f segítségével, míg a személyzet tagjai egymás között a Bordsprechgerät-en keresztül beszélhettek. A Funksprechgerät f további funkciója a tüzérségi megfigyelőkkel való kapcsolattartás volt.^[8] A géppuska nem került eltávolításra, ezzel a személyzet alapvető önvédelmi képessége megmaradt.^[9] A Hummel gyártása során több módosításon is átesett – idővel elhagyták a hátsó kipufogódobot, átalakították az oldalsó légbeömlőket, illetve átdolgozták a felépítmény elejét, mely után a vezető, illetve a rádiós harcállása jelentősen nagyobb lett –, melyeket a szállító változat is magán viselte.^[10]

3. ábra: A löveg eltávolítása daru segítségével – egy sérült jármű esetén az ép löveg akár egy lőszerszállítón is folytathatta karrierjét

Egy önjáró nehéz tüzérüteg – Batterie schw.Feldhaubitze 18/1 (6 Gesch.) (Sfl.) – hat lövegből állt, melyet két lőszerszállító egészített ki.^[11] A páncéloshadosztályok tüzérezredének (Artillerie-Regiment) egyik osztályát két hatlöveges könnyű, illetve egy, az imént említett nehézütegből szervezték meg.^[12] Egy 1943. június 30.-i jelentés szerint 14 páncélos- és kettő páncélgránátos hadosztály rendelkezett az állománytábla szerinti mennyiséggel.^[13] A lőszerszállító változat kiutalása 1943 májusában kezdődött a csapatokhoz.^[14]

4. ábra: A tüzérosztály 6. ütege Hummel önjáró lövegekkel volt felszerelve – naponta átlagosan öt tonna muníciót használtak el

Az ellátójárművekről általában kevés szó esett a különböző beszámolókban, ennélfogva kevés információ áll rendelkezésre arról, hogyan szolgáltak a fronton. Közvetetten azonban képet kaphatunk tevékenységükről, például egy a 103. páncélos tüzérezred II. zászlóalja (II./Panzer-Artillerie-Regiment 103) által jegyzett jelentésből^[15], mely a kurszki offenzíva idejéből származik. Ez tartalmazza az egység lőszerfelhasználását július 5. és augusztus 18. között, amiből látható, hogy egy másfél hónapos időszak alatt a nehézüteg lövegei ellőtték az elsődleges készletük (1. Munitions Ausstattung) 2,5-11-szeresét. Ez főleg annak fényében figyelemre méltó, hogy a dokumentum szerint a harcjárművek szinte állandó mozgásban voltak, emellett időszakosan lőszerhiány nehezítette a műveleteket (tehát az igények ennél is magasabbak voltak). A lőszerutánpótlás megbízható áramlásáról a lőszerszállítószakasz teherautói, illetve az ütegeknek alárendelt két Munitionsträger gondoskodtak.

A Hummel legnagyobb erénye elérhetőségében rejlett – kifejlesztése nem igényelt hosszú időt, így a kurszki offenzívától kezdve rendelkezésre állt és megadta azt a mobil tüzérségi támogatást, amire már hosszú ideje vártak a fronton. A lőszerszállító változat érkezésével a tüzérosztályok nem csak egy ellátójárműhöz jutottak, hanem egy olyan platformhoz, mely egyúttal tartalék hordozójárműként szolgált a sérült önjáró lövegek pótlására. Hiányosságai ellenére két éven át közel folyamatosan gyártották és a háború végéig szolgálatban maradt.

---

Források és megjegyzések:

Frissítve és átdolgozva 2023. június 15.-én.

[1] Heuschreke 10, 12, 15, illetve Grille 10, 12, 15, 17, 21

[2] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 10-1 – Artillerie Selbstfahrlafetten from Pz.Sfl.IVb to Hummel-Wespe, Panzer Tracts, 2012., 10-1-44.o., továbbiakban Panzer Tracts No. 10-1

[3] A korai harckocsik alacsony megbízhatóságát és magas karbantartásigényét figyelembe véve a francia páncélosokat önálló ellátó- és karbantartóegységek (Section de Ravitaillement et de Réparation, SRR) kísérték. Steven J. Zaloga: French Tanks of World War I, Osprey Publishing, 2010., 16.o.

[4] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 23 – Panzer Production from 1933 to 1945, Panzer Tracts, 2011., 23-72.o., a továbbiakban Panzer Tracts No. 23

[5] A szerző az októberi leállás kapcsán említi a részegységek termelésében fennálló zavarokat, azonban ezt megelőzően 1944 júliusában egyszer már megakadt a gyártás, mely hasonló okokra vezethető vissza. Panzer Tracts No. 10-1, 10-1-48.o.

[6] Az 1944. decemberinél 24+1, az 1945. januári termelési adatoknál pedig 42+9 elkészült jármű szerepel. Ez a plusz tíz jármű nincs hozzáadva a közölt végleges példányszámhoz (705), így minden bizonnyal ezek elkészültét nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani. – Panzer Tracts No. 23, 23-72.o.

[7] Ennek hátránya, hogy a harcérték fenntartása érdekében tovább csökkentették az egyébként is szűkös ellátókapacitást.

[8] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 11-1 – Panzerbeobachtungswagen (Armored Observation Vehicles), Sd.Kfz.253 to Pz.Beob.Wg. Panther, Panzer Tracts, 2003, 11-34.o.

[9] A K.St.N. 431 szervezeti leírásban megtalálható az ellátójárművek fegyverzetének ismertetése. Bundesarchiv RH10/102: Mustergliederungen sowie Gültigkeitslisten für Kriegstärkenachweisungen und KAN für Panzer und Panzergrenadier-Divisionen sowie Grenadier-Regimenter und Panzer-Artillerie-Regimenter.

[10] Panzer Tracts No. 10-1, 10-1-76.o.

[11] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 17 – Gepanzerte Nachsub Fahrzeuge (Armored Supply/ Ammunition Vehicles), VK 3.01 to schwere Wehrmacht-Schlepper, Panzer Tracts, 2004, 17-40.o.

[12] Panzer Tracts No. 10-1, 10-1-74.o.

[13] Panzer Tracts No. 10-1, 10-1-76.o.

[14] Panzer Tracts No. 10-1, 10-1-74.o.

[15] Az egység ebben az időszakban Oreltől délre került bevetésre. Első két ütegét hat-hat Wespével, a harmadikat hat darab Hummellel látták el. Panzer Tracts No. 10-1, 10-1-18.o.

Képek forrása:

A kiemelt képen egy korai gyártási szériához tartozó (1944. február előtt) járművön kialakított lőszerszállító látható. A kép forrása: Tank Archives: Hummel: Bee with a Long Stinger

A 3. ábra az alábbi honlapról származik: Hummel gun replacement | World War Photos

Geschützwagen II für Munition (Sd.Kfz. 124) “Wespe”

A német páncéloshadosztályok tüzérségét már a kezdetektől fogva kiemelt figyelem kísérte. A münsteri gyakorlótéren 1935 augusztusában tartott hadgyakorlat tapasztalatairól szóló jelentésben az olvasható, hogy a tüzérezred két zászlóaljából az egyiket önjáró lövegekkel tervezték ellátni.^[1] A döntéshozók igyekeztek biztosítani a megfelelő eszközöket, azonban a korlátozott gyártókapacitás nem tette lehetővé ilyen járművek létrehozását azokban az években, mikor a harckocsik előállítása sem tudott lépést tartani az igényekkel.

Bár elkezdődött több dedikált harcjármű fejlesztése is a következő években, sorozatgyártásig egyik sem jutott el, emiatt áthidaló megoldásra volt szükség. 1942. július 14.-én született meg a döntés egy Pz.Kpfw. II bázisán létrehozandó önjáró lövegről^[2], melyet a 10,5 cm-es le.F.H. 18 könnyű löveggel terveztek felfegyverezni. A prototípus tesztelését követően a gyártás 1943 februárjában indult meg és az alábbi ütemben zajlott:

A tervek szerint 1943 április végéig kétszáz darabot kellett volna átadni az Ursus-Famonak a kurszki offenzívára való készülés jegyében – ezt az erőfeszítést tükrözi az áprilisban elkészült nagyszámú Wespe. A véges kapacitások miatt az első ellátójárművek csak júniusban gördültek ki az üzemekből.^[3] A gyártás megindulásakor úgy tervezték, hogy minden negyedik járművet lőszerszállítóként szállítanak le, mindez 250 darabot jelentett volna az eredeti 1000 darabos megrendelés teljesítése esetén. 1943 augusztusában azonban ezt felülbírálták, így a korábban leszerződött mennyiséget 835 darabra csökkentették, melyből végül 159 ellátójármű – a legyártott mennyiség közel ötöde – került átadásra^[4].

A jármű felépítése megegyezett az alapváltozattal (motor a páncéltest közepén, a nyitott küzdőtér hátul), az egyetlen lényeges különbséget a löveg hiánya jelentette. A lövegpajzs eltávolításával a felépítményen keletkező nyílást egy 10 mm vastag acéllemezzel fedték be, valamint a felszabadult helyen további lőszertároló rekeszek kerültek kialakításra. A háromfős személyzet számára egy Funksprechgerät f állt rendelkezésre az egység járműveivel való kommunikációra, a kezelők egymással pedig a Bordsprechgerät segítségével beszélhettek.^[5] A Funksprechgerät f további funkciója a tüzérségi megfigyelőkkel való kapcsolattartás volt.^[6] A másodlagos fegyverzet a helyén maradt, így az alapvető önvédelmi képesség biztosított volt^[7]. A Wespe gyártása során átesett néhány apróbb módosításon, például elhagyták az egyik fényszórót, valamint több részletben megerősítették a futóművet, melyeket a szállító változat is magán viselt.

Az alábbi ábrán némi kontextusba helyezve látható a jármű által szállított muníció (90 db)^[8] – ezek típusa a rendelkezésre álló készletektől függött, az itt látható felosztás három önjáró löveg előírás szerinti készletén alapszik.

A harcjárműre alapozott lőszerszállító változat rendszeresítése több előnnyel is járt:

• egyszerűen biztosítható volt a pótalkatrész-ellátás és a kezelők kiképzése,
• szükség esetén tábori körülmények között is visszaalakíthatták önjáró löveggé,
• tárolókapacitása lehetővé tette három Wespe munícióval való feltöltését, melyet az ütegek megszervezésénél figyelembe is vettek.

Hátrányok:

• szinte minden előnye az alapkonstrukcióval való hasonlóságon alapszik
  • emiatt más harcjárművekkel felszerelt egységeknél nem volt célszerű alkalmazni
• egy újabb kis sorozatban készülő specializált jármű lett

Egy önjáró könnyű tüzérüteg – Batterie le.Feldhaubitze 18/2 (6 Gesch.) (Sfl.) – hat lövegből állt, melyet két lőszerszállító egészített ki. A páncéloshadosztályok tüzérezredének (Artillerie-Regiment) egyik osztályát két könnyű, illetve egy szintén hatlöveges nehézütegből szervezték meg.^[8] A járművek 1943 májusától kezdtek megérkezni az egységekhez és a kurszki offenzívában részt vevő hadosztályok közül hat időben fel tudta szerelni könnyű ütegeit Wespékkel. Decemberre – hármat kivéve – minden páncéloshadosztály az előírt számú könnyű önjáró löveggel rendelkezett.^[9]

A lőszerszállítók tevékenységéről nem sok információ maradt fenn, azonban közvetve, az önjáró lövegekről szóló jelentésekből legalább következtethetünk, hogy milyen lehetett ellátni ezeket az egységeket. Egy a 103. páncélos tüzérezred II. zászlóalja (II./Panzer-Artillerie-Regiment 103) által jegyzett jelentés^[10] a kurszki offenzíva idejéből például tartalmazza az alakulat lőszerfelhasználását (lásd ábra – a harmadik nehézüteg adatai nélkül).

A tüzérek egy másfél hónapos időszak alatt ellőtték az átadáskor kiutalt mennyiség 4-9-szeresét, ami jelzi az összecsapások intenzitását. Tették mindezt időszakos lőszerhiány és a veszteségek ellenére (a 4. üteg egyik lövegét már az első nap elveszítették). A készletek szállításáról a két Wespe mellett néhány^[11] háromtonnás teherautó gondoskodott, azonban nehéz terepen vagy a frontvonalhoz közel nem minden esetben használhatták őket. A lőszerszállítókra emiatt fontos szerep hárult, hogy a folyton változó körülmények közepette biztosítsák a muníció folyamatos áramlását.

A Wespe megérkezésével a páncélos csapatok megkapták azt a mobil tüzérségi támogatást, amelyre az első hadgyakorlatok óta vágytak. A lőszerszállító változat létrehozásával a megfelelő támogató járművek is elkészültek, melyek fontosságát mi sem jelzi jobban, minthogy a kapacitáshiánnyal küzdő német ipar erőforrásaiból egy szelet nekik is jutott. A járművek egészen a háború végéig rendszerben maradtak a könnyű ütegeknél, ahol értékes szolgálatot nyújtottak.

---

Források, megjegyzések:

A kiemelt kép felhasználása az alábbi licensz figyelembevételével történik:  Creative Commons BY-SA-3.0-de

[1] Thomas Anderson: Panzerartillerie – Firepower for the Panzer Division, Osprey Publishing, 2019., 48.o., továbbiakban Anderson

[2] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 10-1 – Artillerie Selbstfahrlafetten from Pz.Sfl.IVb to Hummel-Wespe, Panzer Tracts, 2012., 10-1-10.o., továbbiakban Panzer Tracts No. 10-1

[3] Anderson, 154.o.

[4] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 23 – Panzer Production from 1933 to 1945, Panzer Tracts, 2011., 23-72.o.

[5] Panzer Tracts No. 10-1, 10-1-14.o.

[6] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 11-1 – Panzerbeobachtungswagen (Armored Observation Vehicles), Sd.Kfz.253 to Pz.Beob.Wg. Panther, Panzer Tracts, 2003, 11-34.o.

[7] Bundesarchiv RH10/102: Mustergliederungen sowie Gültigkeitslisten für Kriegstärkenachweisungen und KAN für Panzer und Panzergrenadier-Divisionen sowie Grenadier-Regimenter und Panzer-Artillerie-Regimenter. – A K.St.N. 431 szervezeti leírásban megtalálható az ellátójárművek fegyverzetének ismertetése.

[8] Panzer Tracts No. 10-1, 10-1-10, 10-1-12.o. – A Wespe önjáró löveg D2020 kézikönyvében a lőszerkészletnek 32 darabot adnak meg, azonban a gyakorlatban csak 30 lövedéket, illetve a hozzátartozó hajtótölteteket málházták. Az ábra a szerző saját szerkesztése.

[9] Panzer Tracts No. 10-1, 10-1-74.o. – A nehézüteget 15 cm-es tarackokkal felszerelt Hummel-ekkel látták el.

[10] Panzer Tracts No. 10-1, 10-1-16.o.

[11] Panzer Tracts No. 10-1, 10-1-18.o. – Az egység 1943. július 5 – augusztus 18. között Oreltől délre került bevetésre. Első két ütegét hat-hat Wespével, a harmadikat hat darab Hummellel látták el.

[12] Bundesarchiv RH10/102 – A K.St.N. 431 szerint minden tüzérosztály alárendeltségébe tartozott egy nyolc teherautóból álló ellátószakasz, az egyes ütegek mindössze a két specializált Wespére támaszkodhattak.

A Panzerkampfwagen I a német hadsereg első jelentős, sorozatban gyártott harcjárműve, melyre alapozva nagyszámú speciális feladatú jármű született az évek során. Az átépítések egyike a frontvonalbeli lőszerszállítás problémájára kívánt megoldást nyújtani egy könnyen páncélozott lánctalpas szállító megalkotásával. Két közel azonos, viszonylag kis számú széria valósult meg. Az első tekinthető egyfajta előszériának, mely tapasztalatokkal szolgált mind technikai, mind szervezeti kérdésekben. A második verzió több mint két évvel később, még mindig áthidaló megoldásként^[1], viszont kiforrottabb céllal jött létre a páncélvadász egységek támogatására. Fontos megjegyezni, hogy ezekkel az erőfeszítésekkel párhuzamosan már közel jártak az eleve lőszerszállítónak tervezett VK 3.01 nullszériájának gyártásához is, mely azonban különböző okok miatt végül mégsem valósult meg.^[2]

Panzerkampfwagen I(A) Munitions-Schlepper

Az első változat munkálatai a lengyelországi hadjárat idején zajlottak, mely során eltávolították a tornyot, majd a torony helyét egy egyszerű kétrészes fedéllel zárták le. Egyéb változtatást nem eszközöltek, így a futómű, a motor, az erőátviteli rendszer, valamint a páncéltest többi része változatlan maradt. A kétfős személyzet által üzemeltetett jármű páncélzata ellenállt a 7,92 mm páncéltörő (acélmagvas) lövedékeknek, valamint a tüzérségi szilánkoknak. Közúton legfeljebb 30 km/h-val haladhatott, mely 20 km/h-ra mérséklődött, amennyiben hozzákapcsoltak egy utánfutót. Terepen ugyanezek az értékek: 20 km/h (utánfutó nélkül) és 15 km/h (utánfutóval). A szállítható lőszer mennyisége elérhette az 1050 kg-t: 550 kg fért a járműbe, míg további 500 kg-t málházhattak az Sd.Ah.32 utánfutóra.^[3]

Az elkészült 51 darab lánctalpas számára az alábbi szervezeti formát dolgozták ki: öt szállítójármű alkotott egy szakaszt, öt szakaszból állt egy század [Mun.Tr.Kp.(gep.) 601 és 603^[5]] és a két századot összevonták egy zászlóaljba [Mun.Tr.Abt.(gep.) 610^[6]].^[7] Az egység részt vett a nyugati hadjáratban, azonban kevés információ áll rendelkezésre a pontos tevékenységükről. Ami bizonyos, hogy 1940. április 14.-én egy szakasz a 660. rohamlövegüteget (Sturmgeschütz-Batterie 660), míg április 15.-én egy szakasz a 3. páncéloshadosztály harcát támogatta.

A hadműveletek befejeztével előbb bővíteni tervezték a zászlóalj állományát a tapasztalatok figyelembevételével^[8], nem sokkal később azonban döntés születetett az alakulat légvédelmi osztállyá (Fla.Abt. 614) szervezéséről. A lőszerszállítók közül néhányat újfent átépítették és 20 mm-es Flak 38 légvédelmi löveggel látták el^[9], a többit meghagyták addigi kiszolgáló szerepkörükben. Az új osztály felállítása 1941. május 3.-ra fejeződött be^[10], majd átszállították őket a keleti frontra.^[11]

gepanzerter Munitionsschlepper (Sd.Kfz.111) auf Fahrgestell Pz.Kpfw.I Ausf.A und Ausf.B

Alig fejeződtek be a franciaországi harcok, az OKH máris a hadsereg további bővítésén fáradozott. A páncéloshadosztályok számának növelésével párhuzamosan zajlott a Pz.Kpfw. I páncélosok kivonása az elsővonalbeli alakulatoktól. A felszabaduló járműveket viszont nem hagyták kihasználatlanul – az erőforrásszűkében álló német hadigépezet amúgy sem engedhetett meg ilyet – és egy részük lőszerszállító ellátójárműként kapott új feladatot. Kezdetben egy száz darabos sorozat átalakítását tervezték, melyből az első ötven darabra a Deutsche Eisenwerke kapott megrendelést. ^[12]

A korábbi verzióhoz képest mindössze annyi változás történt, hogy egy nagy tárolót helyeztek a torony helyére, ahova a lőszereket és egyéb szállítandó árukat pakolhatták. A menetteljesítmény szintén hasonló maradt, melyre leginkább a bázisjármű volt hatással: az Ausf. A egy 60 LE-s, négyhengeres Krupp M 305 motorral, míg az Ausf. B egy 100 LE-s, hathengeres Maybach NL 38 Tr erőforrással rendelkezett.^[14] További lényeges különbség, hogy az Ausf. A változat láncfeszítő kereke egyben futógörgőként is funkcionált, az Ausf. B-nél ezt a két funkciót szétválasztották úgy, hogy egy extra futógörgő hozzáadásával azok száma változatlan maradt.

Az elkészült lánctalpasokkal elsősorban a 76,2 mm-es szovjet páncéltörő löveggel felszerelt páncélvadász alakulatok támogatását tervezték. Ezzel összhangban alkották meg ezen egységek állománytábláját, így a K.St.N.1149a^[16] szerint egy ilyen szakasz alárendeltségébe a három önjáró páncéltörő löveg mellett két Pz.Kpfw.I-re alapozott lőszerszállító is tartozott. A gyártás – pontosabban az átépítések – felfutásával elkezdték kiutalni a járműveket a különböző egységekhez.

• A 19. páncéloshadosztály 1942. május 15.-én jelentette, hogy hat darab Muni-Schlepper Pz.-Fahrgst.Ia lőszerszállító, valamint 12 Pz.Kpfw. 38(t) mit 7,62 cm Pak 36 (Sfl.) – Marder III – páncélvadász beérkezett.
• 1942. augusztus 1.-i állapot szerint a Grossdeutschland gépesített gyaloghadosztálynál nyolc Pz.Ia (Mun.Kw.) lőszerszállító és 14 Sfl. 7,62 cm auf Fg. Pz.II – Marder II(D) – páncélvadász volt.
• A 616. páncélvadászosztály (Panzerjäger-Abteilung 616) 1943. április 10.-én kapott négy új Pz.Ia Mun.Schl. lőszerszállítót, mellyel a meglévő négy 7,62 cm Pak auf 38t és 13 7,5 cm Pak auf 38t páncélvadász kiszolgálását látták el.

A Pz.Kpfw.I lőszerszállító változatának második szériájából a lassan haladó gyártás ellenére is sikerült meghaladni az eredetileg tervezett mennyiséget és végül 122 darab készült belőle a Deutsche Eisenwerke üzemében^[17].

---

Források és megjegyzések:

A harcjárművek hivatalos elnevezése időnként (pl. új szervezeti formák bevezetésével párhuzamosan) megváltozott, ezért egyes típusokra többféleképpen lehet hivatkozni, melyek könnyen zavart okozhatnak. Emellett jelentéseikben a frontkatonák a hivatalostól sok esetben eltérően – jellemzően egyszerűbb, rövidebb formában – nevezték eszközeiket. Ennek a sokféleségnek szerettem volna legalább egy részét megmutatni, ezért az egyes egységek eszközállományának említésénél az eredeti megnevezéseket használtam (dőlt betűs típusnevek), melyekhez hozzátettem a jármű kategóriájának nevét (pl. lőszerszállító) a könnyebb eligazodás érdekében.

A Marder II(D) saját jelölés a Pz.Kpfw. II Ausf. D alvázra helyezett 76,2 mm-es szovjet löveggel felszerelt és a Pz.Kpfw. Ausf. C/F alvázon 75 mm-es Pak 40-es löveget hordozó verzió megkülönböztetésére.

Kiemelt kép forrása: https://www.armedconflicts.com/Panzerkampfwagen-I-A-Munitions-Schlepper-t19934, Letöltve: 2022. május 10.

^[1] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No.17 – Gepanzerte Nachsub Fahrzeuge (Armoured Supply/Ammunition Vehicles), VK 3.01 to schwere Wehrmacht-Schlepper, 2004, 17-20.o., továbbiakban Panzer Tracts No.17

^[2] Panzer Tracts No.17, 17-12.o.

^[3] Panzer Tracts No.17, 17-26.o.

^[4] https://www.nevingtonwarmuseum.com/pz-i-b-ammunition-carrier.html, Letöltve: 2021. január 2.

^[5] Munitions-Transport-Kompanie (gepanzert) = (páncélozott) lőszerszállító-század

^[6] Munitions-Transport-Abteilung (gepanzert) = (páncélozott) lőszerszállító-zászlóalj

^[7] Panzer Tracts No.17, 17-26.o.

^[8] Minden szakaszhoz hozzárendeltek volna egy harckocsit támogató feladattal.

^[9] Az önjáró légvédelmi löveg hivatalos neve 2 cm Flak 38 (Sf) PzKpfw I Ausf. A volt, azonban sok helyen egyszerűen Flakpanzer I néven hivatkoznak rá.

^[10] Panzer Tracts No.17, 17-27.o.

^[11] https://tanks-encyclopedia.com/ww2/nazi_germany/flakpanzer-i.php

^[12] A szerződést 1942. február 17.-én kapta meg a cég. Panzer Tracts No.17, 17-28.o.

^[13] https://www.nevingtonwarmuseum.com/pz-i-b-ammunition-carrier.html, Letöltve: 2022. január 2.

^[14] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No.1-1, Panzerkampfwagen I – Kleintraktor to Ausf.B, 2002., 1-77.o., 1-99.o.

^[15] Eredeti kép forrása: http://armor.kiev.ua/Tanks/WWII/PzII/2/ – Letöltve: 2022. április 19. Módosítva a szerző által.

^[16] K.St.N.1149a – (T.E.) Pz.Jäg.Zug (3 Gesch. 7,62 cm Pak 36) (Sfl) – Panzer Tracts No.17, 17-28.o.

^[17] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No.23 – Panzer Production from 1933 to 1945, 2011., 23-76.o.