Szerző: Levai Peter

Beutewaffe a négyzeten I.

/ Levai Peter / Hozzászólás

Német páncélvadász orosz alapokon, francia fegyverzettel

A T-26-os és a BT sorozat harckocsijai a szovjet páncéloserők gerincét alkották a 30-as években. A Barbarossa hadművelet megindulásakor még mindig a páncélosállomány 80 %-át adták, azonban ezek nagy része odaveszett az első hónapok küzdelmeiben.[1] A Vörös hadsereg veszteségeinek egy jelentős része műszaki meghibásodás vagy üzemanyaghiány miatt következett be, így sok harckocsi – köztük T-26-k is – került szinte sértetlenül a német hadsereg kezére. Viszonylag kis számban rendszeresítették, frontvonalbeli alakulat egyet sem kapott belőlük, elsősorban biztosítási, rendvédelmi és partizánvadász feladatokra vetették be. Ennek alapvetően két oka volt: egyrészt a konstrukció felett eddigre már eljárt az idő, az első példányok már közel tíz évesek voltak, másrészt az elérhető csekély pótalkatrész készletek nem tették lehetővé nagyobb egységek felállítását.

Eredeti formájában ugyan nem vett részt német oldalon komolyabb összecsapásokban (lásd részletesebben itt: Beute-Panzerkampfwagen I.), egy különlegesen átalakított változata azonban eljutott a frontvonalba. Néhány példánynak eltávolították a tornyát és egy francia eredetű 7,5 cm Pak 97/38 páncéltörő löveget helyeztek a páncéltest elejére. A jármű többi részét nem módosították, ezért menetteljesítménye minden bizonnyal maradt, amilyen volt. A meghajtásról egy 93-96 LE-s[2] benzinmotor gondoskodott, mely a 9,5-10 tonnás gépet legfeljebb 31 km/h sebességgel mozgathatta.

A löveg eredetileg Canon de 75 modèle 1897 néven készült és az első világháborúban a francia hadsereg legelterjedtebb tábori lövegeként szolgált.[3] A Wehrmacht a lengyel és a francia hadjárat során[4] jutott hozzá nagyobb mennyiséghez, melyet a szovjet harckocsik jelentette fenyegetés hatására alakítottak át páncéltörő ágyúvá. A löveget a Pak 38 lövegtalpára erősítették és csőszájfékkel látták el.

Lövedék neveTípusaSúlyaKezdősebességPáncélátütés
7,5 cm K.Gr.Pz (p)[5]APCBC-HE[6]6,80 kg570 m/s100 m: 61 mm; 1000 m: 58 mm
7,5 cm Gr. 38/97 Hl/A (f)HEAT[7]4,40 kg450 m/s75 mm (távolságtól függetlenül)[8]
7,5 cm Gr. 38/97 Hl/B (f)HEAT4,57 kg450 m/s75 mm (távolságtól függetlenül)
7,5 cm Gr. 15/38 Hl/A (f)HEAT4,57 kg450 m/s75 mm (távolságtól függetlenül)
7,5 cm Gr. 38/97 Hl/C (f)HEAT4,80 kg450 m/s90 mm (távolságtól függetlenül)[8]

1. táblázat: A 7,5 cm Pak 97/38 lőszereinek ismertetése [9]

1. ábra: 7,5 cm Pak 97/38 auf Pz.Kpfw 740(r), azaz francia löveg orosz alvázon német felségjel alatt[10]

Az így létrejött páncélvadászt – hivatalos nevén 7,5 cm Pak 97/38 auf Pz.Kpfw 740(r) – a fennmaradt jelentések szerint egyetlen egység alkalmazta, az 563. páncélvadászosztály 3. százada (3./Pz.Jg.Abt. 563). 1943. október 8.-án tíz darabbal rendelkeztek, ebből öt volt bevethető állapotban és öt darab javítás alatt állt. 1944. január 7.-én még mind a tíz harcjármű bevethető állapotban volt, azonban 1944. március 1.-én a zászlóalj már azt jelentette, hogy Marder III páncélvadászok érkeztek az egységhez.[11]

Források és megjegyzések:

A kiemelt kép forrása: http://beutepanzer.ru/Beutepanzer/su/t-26/t-26_spg/spg.htm, Letöltve: 2021. október 31.

[1] Robert Forczyk: Páncélos-hadviselés a keleti fronton, 1941-1942, Schwerpunkt Kiadó, 2019, 48.o.

[2] A T-26-os későbbi változatainak motorteljesítménye a fejlesztéseknek köszönhetően megnőtt. Mivel nem áll rendelkezésre információ, hogy melyik változatot/változatokat alakították át, ezért a pontos érték sem adható meg. Steven J. Zaloga: T-26 Light Tank – Backbone of the Red Army, Osprey Publishing, UK, 2014, 19-20.o.

[3] A francia hadsereg 1914-ben 4780, míg 1918-ban már 6039 darab 75 mm-es löveggel rendelkezett. Steven J. Zaloga: The French 75 – The 75 mm M1897 field gun that revolutionized modern artillery, Osprey Publishing, UK, 2020., 24.o., továbbiakban Zaloga

[4] A lengyel hadjáratban 860, a nyugati hadjáratban pedig körülbelül 2440 darab M1897 löveget zsákmányoltak a német csapatok, jelentős mennyiségű tartalék lövegcső és egyéb alkatrésszel egyetemben. Zaloga, 42-43.o.

[5] A löveghez az eredeti francia lőszerek mellett német tervezésű és más országok által rendszeresített típusokat is használtak. Az említett típus lengyel eredetű, amire az elnevezésben szereplő “(p)” jelőlés utal.

[6] Armour-piercing, Capped, Ballistic-capped with High Explosive filling – süveges páncéltörő lőszer kiegészítő ballisztikai süveggel és robbanóanyaggal töltve

[7] High Explosive, Anti-Tank – nagy robbanóerejű páncéltörő lőszer

[8] A hivatkozott weboldallal ellentétben a 7,5 cm Gr. 38/97 Hl/A-hoz 70 mm-t, a 7,5 cm Gr. 38/97 Hl/C típusú gránáthoz pedig 100 mm páncélátütési képességet említ a szerző. Zaloga, 44.o.

[9] https://panzerworld.com/7-5-cm-pak-97-38-l-36

[10] A kép forrása: http://beutepanzer.ru/Beutepanzer/su/t-26/t-26_spg/spg.htm, Letöltve: 2021. május 13.

[11] Az idézett jelentés Sfl 38(t)-ként hivatkozik a harcjárművekre, mely rövidítés a Panzer 38 (t) alvázán kialakított önjáró harcjárműre – ismertebb nevén a Marder III-ra – utal. Három változatban készültek, az első még szovjet 76,2 mm-es löveggel (eredeti megnevezése Panzerselbstfahrlafette 2 für 7,62-cm-Pak 36), a későbbi változatokat már a német Pak 40-sel szerelték fel, ezek a Panzerjäger 38(t) für 7,5 cm-Pak 40 Ausf.H. (Sd.Kfz. 138) és Panzerjäger 38(t) für 7,5 cm-Pak 40 Ausf.M. (Sd.Kfz. 138) hivatalos megjelölést kapták. Walter J. Spielberger, Hilary L. Doyle: Beute-Kfz. und-Panzer der Wehmacht, Vollkettenfahrzeuge, Motorbuch Verlag, 2021, 114-115.o., 119.o., 157.o.

Beute-Panzerkampfwagen I.

/ Levai Peter / Hozzászólás

Miért állt oly kevés szovjet páncélos német szolgálatban?

1941. június 22.-én hajnalban kezdetét vette a Barbarossa hadművelet, mely egy majdnem négy teljes éven át tomboló konfliktust indított Németország és a Szovjetunió között. A Vörös Hadsereg a német támadás megindulásakor 18.700 üzemképes harckocsival rendelkezett, további 4500 pedig javítás alatt állt.[1] A soha korábban nem látott méretű páncélos haderőből azonban szeptember elejéig több mint 15.000 darab került veszteséglistára[2], amely többszöröse volt annak a mennyiségnek, amivel a német hadsereg megindította hadjáratát.[3]

Az első hónapok győzelmei során rengeteg szovjet páncélos maradt az elfoglalt területeken, melyek egyrészt páratlan betekintést engedtek a másik fél eszközeinek technikai megoldásaiba, másrészt lehetőség nyílt ezen harceszközök hasznosítására. Ekkora mennyiségből több páncéloshadosztályt is fel lehetett volna szerelni, hasonlóan ahhoz, ahogy a cseh eredetű LT vz. 35 és LT vz. 38[4] vagy a francia Somua S35, illetve Hotchkiss H35/H39[5] harckocsikkal tették. Azonban a fennmaradt jelentések alapján legfeljebb csak szakasz vagy század nagyságú egységeket szereltek fel a zsákmányolt harckocsikkal. Így adódik a kérdés: miért nem állított szolgálatba a német hadsereg nagyobb mennyiségben szovjet harckocsikat?

Ami biztos, hogy a kezdeti szándék megvolt erre, hiszen az OKH[6] már 1941. július 3.-án kiadott egy utasítást arra vonatkozóan, hogy az ellátóegységeket fel kell készíteni a zsákmányolt harckocsik (Beute-Panzer) fogadására. Ennek végrehajtására külön parancsnoki részlegeket állítottak fel. Két nappal ezt követően az OKH utasította az elfoglalt területek biztosítását végző hadosztályokat (Sicherungs-Divisionen), hogy állítsanak fel egy-egy olyan harckocsiszakaszt, melyeket a zsákmányolt páncélosokkal szerelnek fel.[7]

Az orosz páncélosok felkutatása és szolgálatba állítása bár erősen limitáltan, de folyamatosan zajlott. Például a Dél Hadseregcsoport mögöttes területein működő biztosító hadosztályok a kiadott parancsnak megfelelően felállították a maguk harckocsiszakaszait és az alábbi eszközöket jelentették: a 213. és a 454. 5-5 páncélossal, a 444. biztosító hadosztály pedig 3 páncélgépkocsival és 2 páncélossal rendelkezett.[8] Mindezek után kissé meglepő, hogy az OKH 1941. november 1.-én parancsba adta, hogy a hadseregcsoportok mögöttes területeire egyenként további húsz darab francia Hotchkiss-Pz.Kpfw (Hotchkiss H35/39) típusú harckocsit utaljanak ki.[9] Az már egy másik kérdés, hogy 1942 januárjára ezek közül mindössze az Észak Hadseregcsoport kapta meg a tervezett négy szakasznyi harckocsit, a másik két hadseregcsoporthoz egy sem jutott.[10]

Egy 1941. november 5.-én keltezett jelentés, melyet az OKH/Organisations-Abteilung III jegyzett, részletesen ismerteti milyen problémák akadályozták a szovjet harcjárművek nagyobb léptékű hasznosítását.

„Az Oroszországban zsákmányolt több ezer páncélost használható állapotba kell hozni, ezt azonban a következő problémák akadályozzák:

  • a páncélosok közül sok olyan súlyosan sérült a harcokban, hogy legfeljebb ócskavasként hasznosíthatók,
  • a sértetlen járművek jelentős része nélkülöz fontos részegységeket, melyeket vagy maguk a szovjetek távolítottak el/tettek tönkre vagy a saját csapataink vitték magukkal,
  • sok szovjet páncélos, mely javításra érdemes, 40, illetve 52 tonnát nyomnak, így a német műszaki mentő/vontató járművek nem képesek azokat mozgatni.

Ezeket a páncélosokat azonban legfőképpen azért nem tudjuk hasznosítani, mert a rendelkezésünkre álló rövid időben a műszaki csapataink a saját páncélosaink műszaki mentését, javítását és újbóli szolgálatba állítását sem képesek ellátni, figyelembe véve, hogy egyes nem javítható harcjárműveket vissza kell küldeni a hátországba nagyjavításra. Mindezek miatt (1941) október végéig mindössze 100 orosz páncélost vettünk használatba biztosítási feladatokra vagy hoztunk be javításra.* A még kint a mezőkön heverő orosz páncélosok jelentős része, melyek számát 10 ezer fölé becsülik, az egész telet a szabadban fogják tölteni, ennélfogva további hasznosításuk lehetetlen.”[11]

(*1941-ben mindösszesen 16 T-26-os és 15 BT sorozatú harckocsit javítottak meg és utaltak az újonnan szervezett páncélos szakaszoknak/századoknak [Beute-Panzer-Züge/Kompanien], melyek a biztosító hadosztályokon/ezredeken [Sicherungs-Divisionen/Regimenter] belül teljesítettek szolgálatot a mögöttes területeken.[12])

1. ábra: Egy PzKpfw IV személyzete próbál vontatókötélre venni egy elhagyott szovjet KV-1-t[13]

A jelentésből látható, hogy a másik fél harcjárműveit már begyűjteni sem volt egyszerű feladat, hiszen a műszaki csapatok többlet kapacitással nem rendelkeztek. A szovjet nehézpáncélosok, mint a KV-1 és KV-2, nehezebbek voltak annál, mint amire a műszaki mentő egységeket kiképezték és felszerelték, így ezek vontatása során improvizált megoldásokhoz kellett folyamodni (1. ábra). Ráadásul azzal, hogy a szovjeteknek sikerült a hadiipar jelentős részét keletre menekíteni, megakadályozták azt, hogy a németek megfelelő mennyiségben szerszámokhoz és pótalkatrészekhez jussanak. Ezáltal a sérült, valamint javításra szoruló páncélosok a szükséges alkatrészek és szerszámok hiányában egy kisebb meghibásodás után is végleges veszteséggé válhattak.

2. ábra: Német katonák egy elhagyott BT-7 harckocsit vizsgálnak[14]

Az egyégekhez kiutalt és használatba vett páncélosok javarészt a T-26-os és BT könnyű harckocsik közül kerültek ki, mivel 1941-ben a szovjet gépesített hadtestek üzemképes állományának 80%-át ezek a típusok adták.[15] Ahogy a harckocsizók elkezdték használni és megismerni a zsákmányolt harcjárműveket, tapasztalataikat különböző jelentésekben foglalták össze. Az alábbi riport az Északi Hadseregcsoport hátországában szolgálatot teljesítő katonáktól származik, 1942. február 26.-ról:

„Pusztán abból a tényből, hogy a zsákmányolt orosz páncélosok jelentős része mindenféle ellenséges behatástól mentesen került a kezünkre, egyesek arra a következtetésre juthatnak, hogy ezen járművek szerkezete és kialakítása alapjaiban hibás. Nagyjavítást követően, mely során a gépeket teljesen szétszerelték, majd a legnagyobb elővigyázatossággal összeszerelték, újra és újra lerobbannak, melyeket kizárólag hibás tervezésre és alacsony gyártási minőségre vezethetőek vissza.

A következő problémák fordulnak elő rendszeresen:

  • T 26: A kuplungtárcsa bevonata már rövid táv megtétele után is erősen kopik, mivel a tárcsa mérete túl kicsi az azt érő nyomaték nagyságához képest. A kormánymű megbízhatatlan, mert benne található szalagfékek (melyek segítenek az adott oldali lánctalp lefékezésében, s ezáltal az elfordulásban) könnyen túlmelegednek. A rendelkezésre álló motorolaj nem megfelelő a léghűtéses motorban előforduló magas hőmérséklethez, ennek következtében a csapágyak sérülhetnek, illetve beragadhatnak. Nemrég német motorolaj érkezett, az ezekkel való tesztek néhány napon belül megkezdődnek. A lánctalpak hajlamosak leesni, mert a csapszegek nem megfelelőek.
  • B.T. (Christi): A hibák elsődleges forrása a sebességváltó, mely túl gyenge ahhoz, hogy az erős motorral kombinálva biztosítani tudja az elvárt nagy sebességet. Ezen felül terepen haladva, mikor hosszabb ideig alacsonyabb fokozatban van, könnyen túlterhelődik. A T 26-hoz hasonlóan a problémák folyamatosan fennállnak, köszönhetően a rossz tervezésnek és nem megfelelő anyagválasztásnak. A hibák továbbá érintik az elektromos rendszert, az üzemanyag rendszert, ez hajlamos leállni és az olaj keringés sem megfelelő…

A zsákmányolt orosz páncélosok tűzerejéről szólva, a géppuskákat nem lehet az irányzékhoz beállítani, mert mereven rögzítve vannak. Lőgyakorlaton közeli célpontokra tüzelve 180 lövedékből egy sem találta el a célt. Összességében elmondható, hogy ezen harckocsik egy egységbe koncentrálva nem alkalmazhatók. Amennyiben vasúton a felhasználás helyére szállítják, úgy korlátozottan használhatók, mint mobil bunkerek.”[16]

A fenti jelentés elsőre meglepő lehet, főleg annak fényében, hogy a Vörös hadsereg két legfontosabb típusáról ad lehangoló képet. A helyzet jobb megértéséhez azonban le kell szögezni: a német invázió megindulásakor már mindkét konstrukció mögött egy évtized szolgálat állt és túl voltak fénykorukon. A 30-as évek első felében megfogalmazott elvek alapján tervezett harcjárműveket egy rohamtempóban létrehozott szovjet nehézipar állította elő, amely e két típus tömegtermelése során szerezte meg első komolyabb tapasztalatait. Gyártásuk 1940-41-ben fejeződött be annak érdekében, hogy az utódtípus, a T-34-es gyártásához rendelkezésre álljon a megfelelő kapacitás.

Az idézett jelentések alapján a korábban feltett kérdést, hogy a német hadsereg miért nem rendszeresítette nagyobb számban a hátrahagyott szovjet eszközöket, a következőképpen válaszolhatjuk meg. Mivel a harckocsigyárakat nem sikerült elfoglalni, ezért a meglévő pótalkatrész készleteket sem fenntartani, sem pótolni nem tudták. Enélkül a harcjárművek hosszútávú üzemben tartása nem lehetséges, a sérült vagy meghibásodott járművek javítása határozott időn belül ellehetetlenül. Azokat a páncélosokat, melyeket használatba vettek, főként tüzérségi vontatóként (Zugmaschine), műszaki mentőként (Bergepanzer) vagy a mögöttes területeken biztosítási és partizánvadász feladatokra alkalmazták. Megjelenésük időszakosan enyhítette a támogató járművek hiányát és jó szolgálatot tettek mindaddig, amíg működésüket biztosítani tudták.

Források és megjegyzések:

[1] Robert Forczyk: Páncélos-hadviselés a keleti fronton, 1941-1942, Schwerpunkt, 2019, p.42., a továbbiakban Forczyk

[2] Forczyk, p.136.

[3] Forczyk, p.13. – A német hadsereg 17 páncéloshadosztályba szervezve 3106 harckocsival kezdte meg a Barbarossa hadműveletet. Ebbe a számba a Panzerkampfwagen I könnyű harckocsik nem tartoznak bele.

[4] Német típusmegjelölésük Pz.Kpfw. 35 (t) és Pz.Kpfw. 38(t), ahol a „t” (tschechisch) a cseh eredetet jelölte

[5] Német (nem hivatalos) megnevezésük Pz.Kpfw 35 S (f) és Pz.Kpfw. 38 H (f), ahol az „f” (französisch) jelölte a francia eredetet

[6] Oberkommando des Heeres, a német szárazföldi haderő főparancsnoksága

[7] Thomas L. Jentz, Werner Regenberg: Panzer Tracts No. 19-2 Beute-Panzerkampfwagen – British, American, Russian, and Italian Tanks Captured from 1940 to 1945, 2008, p. 19-81, továbbiakban: Panzer Tracts No. 19-2

[8] Panzer Tracts No. 19-2, p. 19-81

[9] Panzer Tracts No. 19-2, p. 19-82

[10] Thomas L. Jentz, Werner Regenberg: Panzer Tracts No. 19-1 Beute-Panzerkampfwagen – Czech, Polish and French Tanks Captured from 1939 to 1940, 2007, p. 19-43

[11] Panzer Tracts No. 19-2, p.19-85

[12] Panzer Tracts No. 19-2, p. 19-85 – a szerző megjegyzése az idézett jelentéshez

13] https://albumwar2.com/german-tankmen-are-trying-to-tow-a-tank-kv/, Letöltve: 2021. március 12.

[14] https://albumwar2.com/german-soldiers-inspect-the-soviet-bt-7-tank/, Letöltve: 2021. március 12.

[15] Forczyk, p.48.

[16] Panzer Tracts No. 19-2, p. 19-84 – 19-85

Lánctalppal a síneken

/ Levai Peter / Hozzászólás

A PZ 26-311 páncélvonatok története

A Barbarossa hadművelet során a Wehrmacht korábban soha nem tapasztalt logisztikai kihívásokkal találta szembe magát. A hatalmas távolságok, a szovjet úthálózat fejletlensége és az időjárás jelentette nehézségek miatt a vasút szerepe jelentősen megnőtt. A Szovjetunió azonban a cári időszakból örökölt szélesebb nyomtávú vasúthálózattal rendelkezett, mely 1524 mm-es nyomtávot jelentett az Európa többi részén alkalmazott 1435 mm helyett. 

A hadművelet tervezése során külön figyelmet fordítottak egyes pályaudvarok és vasúti hidak megszerzésére. A feladatra a legalkalmasabb eszköznek a páncélvonat tűnt, azonban nem álltak rendelkezésre megfelelő egységek, ezért 1941. június 1.-én utasítás érkezett hat széles nyomtávra tervezett ideiglenes páncélvonat összeállításáról.2 A személyzet kiképzése és felkészítése már korábban megkezdődött, melyet a 100. harckocsidandár hadinaplójának 1941. májusi bejegyzése is tanúsít:

„Személyzet kiképzése hat páncélvonat (Eisenbahnpanzerzug) számára. A 26., 27. és 28. páncélvonathoz három-három, a 29., 30. és 31. páncélvonathoz kettő-kettő Somua [harckocsi] hozzárendelése.”3

Ezen a ponton jogosan merülhet fel a kérdés, hogy egy páncélvonat felszereléséhez miért volt szükség harckocsikra? A kérdés megválaszolásához először is meg kell ismerni a jármű alkalmazásának lehetőségeit. Egy páncélvonat felépítésétől függően4 sokrétű eszköz, mely elfoglalhat egy adott vasúti vonalat, valamint jelenlétével biztosíthatja a forgalom zavartalanságát. A legnagyobb korlátja azonban maga a vasúti pálya, mivel ennek csak szűk környezetében (fegyvereinek és felderítési eszközeinek hatótávolságán belül) fejtheti ki tevékenységét. Ezt először a cári orosz egységek kezdték kiküszöbölni azzal, hogy a vonatok deszantegységeket szállítottak, melyek az ütközet megfelelő pillanatában leszállhattak a kocsikról és hagyományos gyalogságként harcoltak tovább.5

Ezeket a tapasztalatokat is figyelembe véve a páncélvonatok felállítása során a hozzárendelt gyalogos egységeket harckocsikkal támogatták, ezzel tovább növelve mozgékonyságukat és tűzerejüket. Másrészt, elsősorban idő- és pénztakarékossági szempontból, a vonathoz külön tüzérségi kocsikat nem kapcsoltak, ezáltal a harckocsiknak ebben a szerepben is helyt kellett állniuk. A hat „szükségvonat” az alábbi felépítéssel rendelkezett: (Ehhez kapcsolódó illusztrációk ezen a linken – A PZ 26-31 páncélvonatok bemutatása)

  • egy BR57-es gőzmozdony páncélozott fülkével– a PZ 29 esetében egy WR 360 C dízelmozdony6,
  • kettő-három Omm típusú alacsony oldalfalú kocsi a Somua S357 harckocsik szállítására, 
  • továbbá néhány nyitott kocsi a szállított gyalogság számára és egy-egy pőrekocsi a vonat elejére, valamint végére az aknák és egyéb robbanóeszközök hatásának felfogására.8

A francia páncélosok összegyűjtése és hasznosítása az 1940-es hadjárat után szinte azonnal megkezdődött. A német hadsereg hatalmas mennyiségű harckocsihoz, lánctalpas vontatóhoz és egyéb gépjárműhöz jutott hozzá. Miután átvették a francia ipar felett is az irányítást, lehetővé vált az eszközök hosszútávú üzemben tartása. Az olyan kérdések, mint a pótalkatrész- és lőszerellátás, az időszakos nagyjavítások, az esetleges módosítások, valamint egyes modellek további gyártása – legalábbis elméletben9 – megválaszolásra kerültek.

Az alakulatok kiképzése és felszerelése még nem fejeződött be, mikor megszületett a parancs a páncélvonatok létrehozásáról, ezért a szükséges 15 harckocsit egyszerűen átvezényelték új állomáshelyükre a még formálódó egységektől. A francia tankok igénybevétele kézenfekvő volt, hiszen azonnal rendelkezésre álltak, a lőszerellátás biztosított volt, emellett kellő tűzerővel rendelkeztek (részletesebb bemutatás az 1. táblázatban). A konstrukció ún. másfél személyes tornya10 ebben az esetben nem jelentett akkora hátrányt, mivel a parancsnoknak nem kellett a jármű mozgásával foglalkozni.

Csőhossz [kaliberhossz]L/32 (L/32,415)
Páncéltörő lövedék típusaMle 1932*
Lövedék tömege [kg]1,6
Lövedék kezdősebessége [m/s]680
Páncélátütés [mm] (400m/30°)40

1.táblázat: A Somua S35 47 mm-es SA35 lövegének ismertetése16

*APC (armour piercing, capped), magyarul „süveges” lövedék. Jellemzője, hogy orrkúpja puhább fémből készült, mint a lövedék többi része, így becsapódáskor könnyen deformálódott, mellyel elősegítette a lövedéktest megfelelő szögben való érkezését döntött páncélzat esetén.

PZ 28 on rails

1. ábra: A PZ 28 menet közben11

Az 1. ábrán részleteiben is megfigyelhetjük a típus jellegzetességeit. A képen előterében a szerelvény egyik végén található pőrekocsi látható, melyen a géppisztollyal felszerelt katona üldögél. Ennek feladata, hogy szabotázsakciók (robbanószerkezetek vagy kisiklatási kísérletek) esetén védelmet nyújtson a vonat további részei számára. A mögötte lévő kocsin található az egyik Somua S35-ös páncélos, amit a következő módon rögzítettek: a lánctalpakhoz faékeket helyeztek, a jármű frontrészére pedig egy vonóhorgot hegesztettek, melyet egy A-alakú vaskerethez kötöttek. A futóművek védelme érdekében az Omm típusú vasúti kocsi lehajtható oldalfalakat kapott. Ezek magasságát az oldalt elhelyezett búvónyílás hozzáférhetősége korlátozta.

A következő a gyalogságot szállító nyitott kocsik egyike, melyet ponyvával láttak el, hogy némileg komfortosabb legyen a személyzet számára az utazás. Az alacsony oldalfalakon lőréseket alakítottak ki, melyeken keresztül a gyalogosok fedezékből használhatták kézifegyvereiket (2. ábrán jobban megfigyelhető).

A vonat központi eleme a BR57 típusú gőzmozdony, amely a kifejezetten erre a feladatra tervezett mozdonyokkal szemben nem kapott teljes páncélzatot. Csak a vezetőfülkét látták el páncéllemezekkel, viszont rádióval és ehhez kapcsolódó keretantennával szerelték fel a nagyobb hatótávolságú kommunikáció érdekében. A szerelvény további része az imént bemutatott típusú kocsikból állt. Ami érdekes, hogy a korábban idézett jelentés szerint a PZ 28-hoz három Somua S35 harckocsit rendeltek, viszont a fotón csak kettő fedezhető fel.

A páncélosok azonosítása egy a toronyra festett háromjegyű azonosítóval történt, mely az adott páncélvonat sorszámából, illetve egy további kiegészítő számjegyből állt. Például PZ 29 harcjárműveinek száma 291 és 292 volt, melyből a 291-es a 2. ábrán figyelhető meg. A fotókon továbbá látható, hogy a harckocsikat nem teljesen alakították át a német sztenderdeknek12 megfelelően, mivel az eredeti kupola a helyén maradt.

2. ábra: A PZ 29 páncélvonat bevetésen – figyeljük meg a harckocsi hátuljára terített zászlót, mely a saját csapatok levegőből való azonosíthatóságát szolgálta 13

A szállított harckocsik és gyalogság az orosz polgárháborúban alkalmazott harceljáráshoz hasonlóan a vonaton kezdték meg az ütközetet, azonban szükség esetén leszálltak és önálló harccsoportként tevékenykedtek tovább. Ezzel jelentősen csökkentették az egység függőségét a kötött pályától, valamint növelték beavatkozási képességüket. Mivel ezek a páncélvonatok nem rendelkeztek valódi tüzérségi kocsikkal, ezért harcértékük elmaradt az eleve erre a célra tervezett társaiktól, azonban így is értékes támogatást nyújtottak a csapatoknak. 

Az egyes egységek története a következő táblázatban olvasható, melyben pályafutásuknak azt a részét emeltem ki, amely során eredeti állapotukban szolgáltak a keleti fronton. A vonatokból kettőt-kettőt csatoltak az Észak-, a Közép- és a Dél hadseregcsoportokhoz.

  • PZ 26: 1941. május 26.-án helyezték szolgálatba. 1941. június 22.-én az Észak Hadseregcsoport alárendeltségében kezdte meg a hadjáratot a PZ 30-cal együtt. 1941 decemberében a leningrádi régióban tevékenykedett és 1942 nyarán alakították át szovjet vagonok felhasználásával.
  • PZ 27: 1941. június végén a Közép Hadseregcsoport részeként Tyerespol térségében (Breszt mellett) szolgált a PZ 28-cal együtt. 1941/42 telén a Brjanszk-Kurszk-i térségben tevékenykedett, nem sokkal ezután azonban átépítették – előbb normál nyomtávú használatra, majd ezután 1942 novemberében a BP 42 típusú páncélvonatok előírásai szerint.
  • PZ 28: 1941. június 1.-én állt szolgálatba. Június végén a Közép Hadseregcsoport részeként Tyerespol térségében szolgált a PZ 27-tel együtt. 1941/42 telén a Brjanszk-Orel-Kurszk körzetben állomásozott. 1942 március végén a gyalogságot szállító nyitott kocsijait lecserélték szovjet páncélozott vagonokra, melyek 76,2 mm lövegekkel rendelkeztek.
  • PZ 29: 1941. június 1.-én állt szolgálatba és a Dél (?) Hadseregcsoport alárendeltségébe került. 1941. december 21.-én három vagonja odaveszett egy partizánakció következtében, helyreállítása később sem sikerült, ezért mozdonya hazatért Németországba, megmaradt vagonjait pedig felosztották a PZ 27 és PZ 28 között.
  • PZ 30: 1941. június 22. Az Észak Hadseregcsoport alárendeltségében kezdte meg a hadjáratot a PZ 26 társaságában. 1942 decemberében elhagyta a frontot és a BP 42 szabvány szerint építették át zsákmányolt szovjet vagonok felhasználásával.
  • PZ 31: 1941. május 19.-én lépett szolgálatba. 1941. június 22.-én a Dél Hadseregcsoport részeként kezdte meg a hadjáratot Przemysl környéként, később Poltavánál vetették be. 1942 nyarán szovjet vasúti kocsikkal szerelték fel, majd nem sokkal ezután átalakították normál nyomtávú üzemre.14

Források, megjegyzések:

  1. 1944. október 21.-től a páncélvonatok hivatalos elnevezése Eisenbahnpanzerzug-ról Panzer Zug-ra módosult. A cikkben az egyes vonatokra a következő alakban fogok hivatkozni: PZ xx.
  2. Steven J. Zaloga: Armored Trains, Osprey Publishing, 2008., p.36-38.
  3. Thomas L. Jentz, Werner Regenberg: Panzer Tracts No. 19-1 Beute-Panzerkampfwagen – Czech, Polish, and French Tanks Captured from 1939 to 1940, 2007., p.19-24., továbbiakban Panzer Tracts No. 19-1
  4. A különböző vasúti kocsik – tüzérségi, légvédelmi, parancsnoki – eltérő fegyverzettel és páncélzattal rendelkeztek, melyek száma az adott vonat rendeltetésétől függött.
  5. Steven J. Zaloga: Armored Trains, Osprey Publishing, 2008., p.13-15.
  6. Jochen Vollert: Panzerkampfwagen (Somua) 35 S – 739 (f), The French Somua S35 Tank in German Service 1940-45, Tankograd – Wehrmacht Special No. 4020, Tankograd Publishing – Verlag Jochen Vollert, 2013
  7. Hivatalos német elnevezése Panzerkampfwagen 35 S 739(f) volt, melyben az „f” betű a francia eredetre (französisch) utalt.
  8. Paul Malmassari: Armoured Trains: An Illustrated Encyclopedia 1825-2016, S Publishing, UK, 2016., digitális verzió
  9. A munkaerőhiány, a sztrájkok, a szabotázsakciók, később pedig a bombázások (mint például 1942. március 3.-i brit bombatámadás a Paris-Billancourt-i Renault gyár ellen) jelentősen befolyásolhatták a gyártó- és javítókapacitásokat.
  10. A kifejezés onnan eredt, hogy a Somua tornyában a parancsnok mellett volt annyi hely, hogy a rádiós szükség esetén be tudjon segíteni a löveg töltésében.
  11. Kép forrása: https://farm7.staticflickr.com/6153/6180743596_a3237a031d_o.jpg, Letöltve: 2021. április 26.
  12. Német rádió beszerelése, a parancsnoki kupola átalakítása vagy cseréje a Pz II vagy Pz III-on használt kupolával, Panzer Tracts No. 19-1, p.19-20
  13. Kép forrása: easternfrontstudies.tumblr.com, Letöltve: 2021. április 26.
  14. Paul Malmassari: Armoured Trains: An Illustrated Encyclopedia 1825-2016, S Publishing, UK, 2016., digitális verzió
  15. Panzer Tracts No. 19-1 p.19-60.
  16. Steven J. Zaloga: French Tanks of World War II (2) – Cavalry Tanks and AFVs, Osprey Publishing, UK, 2014, p.34