1. A kezdetek

Évekkel az első nagyszabású páncélos programok előtt – melyek később a Pz.Kpfw. I-IV harckocsikat eredményezték –, mikor a versailles-i békeszerződést által megkötött, újjáalakulóban lévő német hadsereg még titokban kísérletezett első típusaival, egy 1928. május 26.-i megbeszélésen már felmerült a Leichttraktor ellátójárműként való felhasználása.[1] A következő években megfogalmazták az alapvető elvárásokat egy ilyen járművel kapcsolatban és hosszas teszteket folytattak a prototípussal, melyek részeként a főbb részegységek (futómű, kormánymű) több változatát is kipróbálták. A projekt 1933-ra lényegében leállt – járművet 1932. szeptember 4. után már nem vezették – és a hadsereg fejlesztésére fordított források jelentős növekedésével sem folytatódott tovább.[2]

2. A VK 3.01 és VK 3.02

A program több év parlagon heverés után 1937 szeptemberében kapott új lendületet, valamint teljesen új irányt, mikor az Inspektorat 6 [4] felhatalmazta a WaPrüf 6-t egy lánctalpas lőszerszállító kifejlesztésére. A részletes tervek kidolgozására a Borgwardot kérték fel, akiknek a következő követelményeket kellett figyelembe venni:

• egy tonna szállítókapacitás (500 kg a járművön, 500 kg utánfutón),
• képes legyen a frontvonalban tevékenykedni (közvetett utalás a páncélvédelemre), és
• kiemelkedő terepjáró képesség.[5]

A koncepció véglegesítése után a Borgward megrendelést kapott egy húsz darabos nullszéria legyártására, melyet azonban csak 1940 elejére tudtak leszállítani, részben a páncéltesteket készítő cégnél fellépő késés[6] miatt. Az immár hivatalosan VK 3.01 névvel illetett típus a jármű tömegétől eltekintve hasonló méretekkel rendelkezett egy személyautóhoz. Elöl helyezkedett el az erőátviteli rendszer, mögötte a zárt küzdőtér a kétfős személyzet (sofőr és segítője) számára, a hátul a motor, afelett pedig a két, oldalra dönthető lőszertároló rekesz ült.[7] A páncéltest ellenállt a könnyű gyalogsági fegyverek tüzének[8], vastagsága 14,5 mm volt a vezetőállás frontrészén, 8 mm a páncélteknő elején, illetve oldalán, 7,5 mm a felépítmény elején és 6,5 mm a vezetőállás tetején.[9] A felfüggesztés torziós rudakból állt, hasonlóan a legtöbb féllánctalpashoz és egyes harckocsikhoz (Panther, Tiger), mely hozzájárult a legfeljebb 30 km/h-s végsebességhez. A 95 literes üzemanyagtank körülbelül 200 kilométeres hatótávolságot biztosított szilárd úton. A VK 3.01 sem fegyverzettel, sem rádióval nem volt felszerelve.[10]

1940 április 15.-én teszteknek vetették alá a wünsdorfi gyakorlótéren, ahol a francia Renault UE lánctalpas ellátójárművel, az olasz Fiat-Ansaldo kisharckocsival[11] és a Pz.Kpfw. I Ausf. A bázisán kialakított szállítójárművel hasonlították össze.[12]

2. kép: A wünsdorfi teszt résztvevői: Renault UE (fent balra), L3/33 (fent középen), Pz.Kpfw. I Ausf. A (fent jobbra) és a VK 3.01 [13]

A teszt eredményeinek kiértékelése során arra jutottak, hogy a konstrukció további módosításokra szorul, így az alábbi változtatásokat kellett a következő modellen megvalósítani:

• hosszúság és szélesség növelése 5-5 cm-rel,
• a jobboldali lőszertároló konténer helyén két kisebb tároló kialakítása.

A jármű egyéb jellemzői lényegében változatlanok maradtak. A továbbfejlesztett VK 3.02-re már komolyabb, 400 darabos megrendelés érkezett, a gyártás 1941. októberi beindításának megjelölésével. A tervezett ütem havi tizenkettő lőszerszállító átadása volt, melyből azonban alig valósult meg valami (lásd táblázat). [15]

	1941.10.	1941.11.	1941.12.	1942.01.	1942.02.	Összesen
Tervezett darabszám	12	12	12	12	12	60
Legyártott darabszám	4	14	4	4	2	28

Egy 1941. december 16.-i megbeszélésen az Inspektorat 6 közölte a Borgwarddal, hogy a VK 3.02 a menetpróbákat kiértékelve mégsem felel meg az elvárásaiknak, ennélfogva további példányokat nem kívánnak átvenni. A befektetett erőforrásokat azonban nem kívánták elpazarolni, hanem a továbbiakban, mint robbanóeszköz hordozó (Sprengstoffträger) számítottak a típusra. A módosított igény 400 darabról 120 darabra csökkent, egy kilátásba helyezett 80-120 darabos kiegészítő kontraktussal.[16]

Mindezek ellenére az elkészült szállítójárművet csapatpróbáknak vetették alá, sőt 1942 november végéig további 19-et szereltek össze. 1943. március 4.-én felállították a 801. (páncélozott) lőszerszállító-századot (gepanzerter Munitions-Schlepper Kompanie 801). Az egységet a Mga környékén (Leningrádtól délre) állomásozó 1. gyaloghadosztálynak rendelték alá, ahol negyven járművel tevékenykedtek, három szakaszba szervezve.[18] A tapasztalatok kedvezők voltak, azonban az intenzív harcok következtében a kirendelt összes példány odaveszett a következő egy évben.[19]

3. A VK 5.01

A VK 5.01 története egy 1941. december 5.-i tanácskozáson kezdődött, mikor először merült fel, hogy a VK 3.02 nem felel meg a vele szemben támasztott elvárásoknak.[20] Hogy pontosan minek a hatására vetettek el egy gyártásra kész típust és törölték a már leadott rendelést, azt nehéz megmondani. A háború sikeresnek tűnt – a hátországban nem valószínű, hogy tudomásuk volt az épp meginduló szovjet ellentámadásról Moszkva környékén –, emiatt nem érezhették sürgetőnek befejezni a munkát, hanem inkább belefogtak egy még jobb jármű tervezésébe.

Az addigi eredményeket valószínűleg felhasználták, azonban úgy álltak (újfent) neki a lőszerszállító programjának, mintha a korábbi években nem történt volna semmilyen ezirányú kutatás. Meghatározták az elérendő célokat és felmérték mely üzemek részvétele lenne a legideálisabb. Az egyik biztos pont a Pz.Kpfw. 38(t) gyártójának, a BMM-nek, a bevonása volt, egyfajta előfutáraként annak a trendnek, hogy a korábbi cseh típusra alapozva vagy részegységeinek felhasználásával hozzanak létre különböző harcjárműveket.[21] A másik gyártónak a Weserhütte-t választották, akik nem sokkal a felkérés után a féllánctalpas lövészpáncélosok (Sd.Kfz. 251) gyártásába is bekapcsolódtak.[22]

A létrehozandó járműnek az alábbi követelményeket kellett teljesíteni:

• már meglévő (harckocsi és/vagy teherautó) részegységek minél széleskörűbb alkalmazása
• max. sebesség: 65 km/h
• fajlagos teljesítmény: 25 lóerő/tonna
• kétfős személyzet
• képes legyen helyben megfordulni
• kenés nélküli lánctalpak gumi felhasználása nélkül
• egy tonna hasznos teherbírás
• utánfutó közúti szállításhoz
• rendelkezzen egy önvédelmi géppuskával
• páncélzata álljon ellen a puskák keménymagvas lövedékeinek (7,92 mm SmK)[23]

A Weserhütte tervei 1943 februárjában készültek el, ám mielőtt elkezdhették volna a prototípus építését, szinte azonnal módosítások váltak szükségessé. Ennek oka a harckocsigyártás volumenének jelentős növelése volt, aminek hatására változott egyes alapanyagokhoz való hozzáférés. A projekt folytatásához a terveket a következő szempontok szerint kellett átdolgozni:

• SM-Stahl használata Elektrostahl helyett[24],
• laprugós felfüggesztés torziós rudak helyett,
• gumi mellőzése mind a lánctalpak, mind a futógörgők vonatkozásában,
• a jármű erőforrása egy négyhengeres 80-90 lóerős teherautó motor legyen,
• a sebességet 30 km/h-ra kell mérsékelni (szilárd burkolatú úton és terepen egyaránt) és
• a szállítható hasznos teher értékét két tonnára kell növelni.[25]

Az újragondolt tervrajzok 1943. május 14.-re lettek befejezve és egy június 1.-i találkozón prezentálták a felügyelőség képviselőinek. Itt döntés született néhány módosításról (a magasság csökkentése, az ajtók és búvónyílások elrendezésének, egyúttal a motor helyének megváltoztatása, valamint kéttonnás vontatási kapacitás definiálása), melyektől eltekintve pozitív visszajelzés érkezett a gyártó felé és megrendeltek egy fából készül modellt. Annak elkészülte és tanulmányozása után a Weserhütte három tesztpéldány legyártására kapott megrendelést: egy prototípusnak torziós rudas[26], a másik kettőnek pedig tekercsrugós felfüggesztéssel kellett elkészülnie.[27]

A VK 5.01 magán viselte a – főleg a háború második felére jellemző – tipikus német ismertető jegyeket: az átlapolt görgős futóművet és a döntött acéllemezekből kialakított páncéltestet.[28] A motor a jármű hátuljában, baloldalt foglalt helyet, a differenciálmű pedig elöl, hasonlóan a legtöbb német páncéloshoz. A belső elrendezés a lövészpáncélosokat idézte: a nyitott felépítmény elején baloldalon helyezkedett el a sofőr, mellette a géppuskát kezelő lövész/segítő, mögöttük pedig a küzdőtér, melyet hadianyag (esetleg sebesültek) szállítására használtak. A be- és kirakodást eredetileg a felépítmény oldalán kialakított ajtókon tervezték, ám ezt a megoldást idővel elvetették és a jobb hozzáférhetőség miatt végül hátulra helyezték az ajtót. Arról nem maradtak fenn információk, hogy a VK 5.01-ből pontosan hány példányt sikerült legyártani. Annyi bizonyos, hogy a szövetséges csapatok csak egy ilyen járművet találtak a háború végén. Bárhogy is alakult pontosan, szomorú végkifejlet ez egy olyan programnak, ami már 1941 októberében egy gyártásra kész szállítójárművet tudott felmutatni, melyből végül alig néhány tucat jutott el a frontvonalba.

4. gep. Munition-Schlepper (Sd.Kfz. 111) (Sprengladungsträger B IV)

A VK 3.02 lőszerszállító története látszólag ott ért véget, hogy a típust (távirányítású) robbanóanyag hordozóvá kellett alakítani az Inspektorat 6 kívánalmainak megfelelően. Az átépítés után a két jármű közötti lényeges különbséget az jelentette, hogy utóbbi motorteljesítménye egy előtéthajtáson keresztül jutott el a meghajtókerekekhez, így biztosítva a szabad helyet a megnyújtott orrban elhelyezett tárolónak. Emellett egy további futógörgő is beépítésre került a hosszabb felépítmény hordozására. A személyzet egy főre csökkent, a sofőrre, aki két bevetés között hagyományos járműként vezette a lánctalpast.[30]

A különböző változatokból összesen 1193 darab került ki a Borgward üzemeiből a gyártás 1944 decemberi leállításáig.[31] Mielőtt azonban befejeződött volna a termelés, egy felettébb érdekes döntés fogalmazódott meg a döntéshozók részéről: a járművek egy részét hagyományos lőszerszállítóvá kellett alakítani! Közel két és fél évvel a VK 3.02 elvetése után, mikor a VK 5.01 program megvalósulása kezdett egyre bizonytalanabbá válni, akkor úgy gondolták, hogy a korábbi koncepciót leporolva mégis inkább ellátójárműként hasznosítják a típus képességeit. A szükséges módosítások elvégzése után 1944 augusztusában és szeptemberében három-három új lőszerszállító-század felállítására került sor (gep. Mun.Schl.Kp. 801-806), melyek egyenként tizenöt járművel rendelkeztek, három szakaszba szervezve. Az egységeket az alábbi hadosztályoknak rendelték alá:

Egység megnevezése	Magasegység neve	Kiutalás ideje	Bevethetőség
gep. Mun.Schl.Kp. 801	1. Infanterie-Division	1944. szept. 16.
gep. Mun.Schl.Kp. 802	170. Infanterie-Division	1944. szept. 16.
gep. Mun.Schl.Kp. 803	28. Jäger-Division	1944. szept. 16.	1945. jan. 4.: 13/15*
gep. Mun.Schl.Kp. 804	198. Infanterie-Division		1945. márc.**
gep. Mun.Schl.Kp. 805
gep. Mun.Schl.Kp. 806	180. Infanterie-Division	1945. márc. 21.

Az egyes századok sorsát nem az intenzív harcok, hanem a mind súlyosbodó üzemanyaghiány pecsételte meg, ahogy a kevés még kiutalt készleteket elsősorban a harcoló egységek kapták. Emiatt az állandó visszavonulás során az ellátójárműveket egymás után fel kellett robbantani, nehogy az ellenséges erők kezére kerüljenek.[32]

5. Végszó

Többféle törekvés volt arra nézve, hogy a német hadsereg gyalogoshadosztályainak harcértékét és gépesítettségét növeljék az évek során. A teherautók és tüzérségi vontatók számának – meg nem valósult – emelése mellett a lőszerszállító járművek megjelenése lehetett volna egy fontos eleme ennek a kezdeményezésnek. A program bár ígéretesen indult és néhány éven belül sikerült egy sorozatgyártásra érett típust felmutatni, az érdekek és ellenérdekek a német bürokrácia rengetegében alapjaiban lehetetlenítették el a hatékony munkát és akadályozták meg azt, hogy a csapatok valaha érdemi számban kapjanak belőle. Emiatt, mint oly sok más esetben is, maradt az improvizáció és a zsákmányolt eszközök használata, mely legfeljebb ideiglenesen enyhítette a frontszolgálatot teljesítő hadosztályok gondjait.

---

Források és megjegyzések:

[1] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 17 – Gepanzerte Nachsub Fahrzeuge (Armored Supply/ Ammunition Vehicles), VK 3.01 to schwere Wehrmacht-Schlepper, Panzer Tracts, 2004, 17-2.o., a továbbiakban Panzer Tracts No. 17

[2] Panzer Tracts No. 17, 17-4.o.

[3] http://www.tankarchives.ca/2016/06/rheinmetalls-fighting-tractor.html

[4] A gépesített erők főfelügyelősége

[5] Panzer Tracts No. 17, 17-12.o.

[6] A páncéltesteket a Schöller-Bleckmann Stahlwerke AG készítette, akiknél a háborút megelőző mozgósítási hullámok munkaerőhiányt okoztak, melyet 1939 augusztusában jelentettek. Panzer Tracts No. 17, 17-12.o.

[7] A VK 3.01 leírása a később említett módosításokat leszámítva érvényes a VK 3.02-re is. Az ismertető az alábbiak alapján készült: Panzer Tracts No. 17, 17-13.o., 17-19.o. és Thomas Anderson: Ferdinand and Elefant Tank Destroyer, Osprey Publishing, UK, 2015, 76-77.o. fényképei

[8] Németül SmK-sicher, ahol az SmK (Spitzgeschoss mit Kern) jelölte a keménymagvas lövedéket.

[9] Panzer Tracts No. 17, 17-13.o.

[10] Panzer Tracts No. 17, 17-13.o.

[11] L3/33 (régebbi jelölés szerint C.V. 33) vagy L3/35 (C.V. 35) kisharckocsi

[12] Panzer Tracts No. 17, 17-12.o.

[13] A galériában található fotók forrása:

• Fiat-Ansaldo L3/33 – L3 (kisharckocsi) – Wikipédia (wikipedia.org), felhasználása a következő irányelvek figyelembevételével történik: Creative Commons BY-SA-3.0-de
• Renault UE Chenilette – Chenillette Renault UE — Wikipédia (wikipedia.org), felhasználása a következő irányelvek figyelembevételével történik: Creative Commons BY-SA-3.0-de
• Pz.Kpfw. I Ausf. A – A kép forrása: Pz I B Ammunition Carrier – Nevington War Museum
• VK 3.01 – Renault UE по-немецки | Юрий Пашолок | Дзен (dzen.ru)

[14] A kép forrása: https://www.armedconflicts.com/Gepanzerter-Munitions-Schlepper-VK-3-02-t34724

[15] Panzer Tracts No. 17, 17-16.o.

[16] Panzer Tracts No. 17, 17-16.o.

[17] https://tanks-encyclopedia.com/panzerselbstfahrlafette-1a-5-cm-pak-38-auf-gepanzerter-munitionsschlepper/

[18] A hivatkozott jelentésben, mely az egység 1943. június 17. és augusztus 20. közötti tevékenységéről szól, a járművek taktikai számai is fel vannak tüntetve: stáb – 500, 1. szakasz: 101-117, 2. szakasz: 201-211, 3. szakasz: 301-311. Panzer Tracts No. 17, 17-17.o.

[19] Panzer Tracts No. 17, 17-16 – 17-17.o.

[20] Panzer Tracts No. 17, 17-20.o.

[21] Gondoljunk a Marder páncélvadászokra, a Grille önjáró lövegekre, a Hetzer páncélvadászra vagy a különféle háború végi Waffenträger modellekre.

[22] Thomas L. Jentz, Hilary L. Doyle: Panzer Tracts No. 15-2, mittlere Schützenpanzerwagen (Sd.Kfz.251) – History of Variants, Production, Organization, Issue, Tactics, and Employment in Action from 1939 to 1942, 15-2-17.o.

[23] Panzer Tracts No. 17, 17-20.o.

[24] Az SM-Stahl a magyar szakirodalomban martinacél, az Elektrostahl elektroacél néven ismert. Utóbbit különböző villamos kemencékben állították elő, s a tégelyacélgyártás utód eljárásaként, az ötvözött acélok és nemesacélok elsődleges forrása volt. Ez a kényszerű csere azt jelentette, hogy a jármű valamivel gyengébb minőségű alapanyagból épülhetett, emiatt két lehetőség állt elő: vagy csökkentik a páncélvastagságot, így a tervezett súlyhatáron belül maradhattak vagy elfogadják a súlytöbbletet a védelmi képesség fenntartása okán (12 mm Elektrostahl = 20 mm SM-Stahl). Panzer Tracts No. 17, 17-23.o. és Károly Gyula, Józsa Róbert: Konverteres acélgyártás, Miskolci Egyetem, 2012/2013., 16.o., 19-20.o.

[25] Panzer Tracts No. 17, 17-20.o.

[26] Annak ellenére döntöttek így, hogy ezt egyszer már elvetették. További problémát jelentett, hogy a torziós rudak előállítása elektroacélt igényelt, mely elérhetősége bizonytalan volt. Panzer Tracts No. 17, 17-23.o.

[27] Panzer Tracts No. 17, 17-23.o.

[28] Érdemes összehasonlítani a Hetzer, a Bergepanther vagy a Luchs egyik átdolgozott prototípusának (Nr. V 29) páncéltestjével.

[29] A kép forrása – Borgward IV – Wikipedia, felhasználása a következő irányelvek figyelembevételével történik: Creative Commons BY-SA-3.0-de

[30] Thomas Anderson: Ferdinand and Elefant Tank Destroyer, Osprey Publishing, UK, 2015, 70.o.

[31] Walter Spielberger: Spezial-Panzerfahrzeuge des Deutschen Heeres, Motorbuch Verlag, Deutschland, 2012., 29.o.

[32] Panzer Tracts No. 17, 17-47.o.