A PZ 32 páncélvonat rövid pályafutása bővelkedik érdekességekben. A vasúti kocsik francia üzemekben készültek, ahogy a mozdony páncélzata is, egyedül a harckocsiszállító vagonok épültek az akkori német határokon belül, a breslaui (mai Wroclaw) Linke-Hofmann üzemben. Főszerepet kapott egy francia filmben – a René Clément által rendezett La Bataille du Rail-ben (Harc a sínekért) -, mely azután vált lehetségessé, hogy viszonylag épen vészelte át a háborút. Alig néhány órán át állt szolgálatban, 1944. szeptember 7.-én, az első bevetése során egy tüzérségi gránáttól megsérült a mozdony és mozgásképtelenné vált az egész szerelvény.^[1] Nem sokkal ezután a szinte vadonatúj szerelvény a szövetséges csapatok kezére került.^[2]

A vonat egyéb különlegessége, hogy az állománytábla szerint a Panzerträgerwagen-en (harckocsiszállító kocsi) szállított két Pz.Kpfw. 38(t) harckocsi helyett kettő^[3],[4] 122 mm-es tábori löveggel felszerelt harcjárművel látták el. Az önjáró löveg(ek) alapja a francia Lorraine 37L lánctalpas lett, főfegyverzetként pedig a szovjet 122 mm-es M-30 tarack került a nyitott felépítménybe.

A Lorraine 37L TRC^[5] a francia hadsereg felhívására jött létre, melyben egy lánctalpas páncélozott ellátójárművet kerestek a harckocsizó egységek számára. Meghajtásáról egy 70 LE-s hathengeres benzinmotor gondoskodott, melyet egy ötfokozatú sebességváltó egészített ki. Könnyű páncélzata alacsony üres tömeget (6030 kg), egyszerű, viszont robosztus futóműve kellő mozgékonyságot biztosított. Hatótávolsága (135 km) lehetővé tette, hogy a frontvonal mögött elhelyezett készleteket előre szállítsa és ellássa a páncélosokat, majd visszatérjen a front mögé. Ebben nagy segítséget jelentett a hozzákapcsolt lánctalpas utánfutó, amin egy 565 literes üzemanyagtartályt helyeztek el. A meghatározó francia páncélosok hatótávolságainak ismeretében jobban látható miért volt szükség a lánctalpasra – a frontvonalbeli utántöltés lehetőségének megteremtésével távolabbi célok váltak elérhetővé.

A szállítójármű felépítése ideálisnak bizonyult az önjáró löveggé való átépítésre, mivel a motor a páncéltest közepén foglalt helyet, előtte a vezetőállással, mögötte pedig a rakodótérrel. Utóbbiból az átépítés során küzdőtér lett, mely a löveget fogadta be a személyzettel, lőszerrel és minden egyéb kiegészítő felszereléssel együtt. A Lorraine 37L bázisán korábban létrehozott önjáró lövegek – a 10,5 cm-es leFH 18/4 és a 15 cm sFH 13/1 lövegek hordozására készült néhány sorozat – előbb Észak-Afrikában, majd Franciaországban kerültek bevetésre.

A 122 mm-es M-30 tarackból, ahogy oly sok más eszközből, nagy mennyiség zsákmányoltak a Wehrmacht csapatai a Szovjetunió elleni offenzíva során és schwere Feldhaubitze 396(r) néven állították szolgálatba a tüzérségnél. Fontosságát jól jelzi, hogy 1943-ban megindult a lőszergyártás a típusra más szovjet lőszerekkel együtt, amivel kiküszöbölték az idegen eredetű fegyverek egyik legnagyobb hiányosságát, a kimerülő lőszerkészleteket.^[6] A stabil lőszerellátás mellett azonban továbbra is nyitott a kérdés, hogy miért volt egyszerűbb szovjet tarackot használni egy német vagy más nyugaton elérhető típus helyett? A válasz a Franciaországban állomásozó tüzérség összetételében keresendő – a tábori tüzérség 77%-a, nagyságrendileg 3790 löveg, más ország fegyvertárából származott. ^[7] A német lövegek gyártása nem tudott lépést tartani az igényekkel, a prioritás a páncélos fegyvernem ellátásán volt, így azon igényeket, amelyek úgymond a fontossági sorrend alsó feléről érkeztek, a zsákmányolt készletek elégítették ki.

A páncélvonatok felszerelése sem élvezett elsőbbséget, így a PZ 32 fegyverzete is vegyes képet mutatott (a hordozott harcjárművek nélkül):

• két lengyel eredetű 10 cm-es leFH 14/19(p) könnyű löveg forgatható toronyban,
• két szovjet eredetű 7,62 cm-es FK 295/1(r) tábori löveg forgatható toronyban,
• egy 2 cm-es Flakvierling négycsövű légvédelmi gépágyú,
• egy 3,7 cm-es Flak 36 légvédelmi gépágyú, valamint géppuskák^[8].

Ezt egészítette ki egy-két harckocsi, melyek, mint könnyű tüzérségi kocsik, vagy a vonatról leszállva eredeti szerepkörükben segíthették a vonat feladat-végrehajtását. Ebben a helyzetben egy “fabrikált” önjáró löveg megjelenése jól mutatta az ellátási nehézségeket, hiszen már egy elavult könnyű harckocsi (Pz.Kpfw. 38(t)) biztosítása is nehézségekbe ütközött. A fix felépítményben található tarack korlátozott oldalirányzási lehetőséggel rendelkezett, valamint vékony páncélzata nem tette lehetővé rohamlövegként való alkalmazását sem, emiatt harcértéke minimum kérdéses lett volna. Érdemi bevetés nélkül azonban erényeire és hiányosságaira nem derült fény, valós képességei a háború „mi lett volna, ha” fejezetének lapjain ragadtak.

---

Új forrásokkal és tartalommal bővítve 2023. december 30.-án.

Források és megjegyzések:

Képek forrása: https://tanks-encyclopedia.com/ww2/nazi_germany/12-2cm-fk-r-auf-gw-lorraine-schlepper-f.php

^[1] Paul Malmassari: Armoured Trains. An Illustrated Encyclopedia 1825-2016. Seaforth Publishing, UK, 2016, digitális verzió. A továbbiakban Malmassari (digitális verzió).

^[2] A páncélvonat személyzete az 1943 decemberében megsemmisült PZ 31 páncélvonat kezelőiből került ki, akik a jármű mozgásképtelenné válása után elhagyták azt anélkül, hogy az előírások szerint felrobbantották volna.

^[3] Malmassari (digitális verzió). A szerző mindössze az előírt mennyiséget említi, azt nem, hogy a két példány valóban el is készült.

^[4] Walter J. Spielberger, Hilary L. Doyle: Beute-Kfz. und-Panzer der Wehmacht, Vollkettenfahrzeuge, Motorbuch Verlag, 2021, 53.o. – A szerző szerint mindössze egy példány átalakítása valósult meg.

^[5] Tracteur de Ravitaillement pour Chars – harckocsiellátó jármű

^[6] Steven J. Zaloga: German Field Artillery of World War II, Osprey Publishing, UK, 2023, 39.o., továbbiakban Zaloga

^[7] Zaloga, 34.o., 44.o.

^[8] Malmassari (digitális verzió)