Panzerselbstfahrlafette 2 für 7,62-cm-Pak 36 “Marder III”

A páncélvadász a keleti front keserű tapasztalataiból született, mikor a német csapatok azzal szembesültek, hogy nincs hatékony fegyverük a T-34 közepes és KV nehézpáncélosok ellen. Ezért fél évvel a Barbarossa megindulása után, 1941. december 22.-én hoztak döntést egy önjáró harcjármű létrehozásáról^[1], melynek fő fegyverzetéül a nagy mennyiségben zsákmányolt 76,2 mm-es F-22 tábori löveget (M1936 hadosztálylöveg) szánták. Eredeti szerepkörében 7,62 cm Feldkanone 296 (r) néven rendszeresítették, azonban ahhoz, hogy páncéltörő ágyúként is eredményesen használhassák, az alábbi módosításokat hajtották végre:

• csökkentették a lövegpajzs magasságát – ez ugyan csökkentette a lövegcső emelkedési szögtartományát (azon szögek összessége, melyet a lövegcső a vízszintessel bezárhat), de ezt elfogadhatónak ítélték,
• alkalmassá tették a 75 mm-es német lőszerek tüzelésére a závárzat módosításával, és
• csőszájfékkel látták el.^[2]

Az átalakítás után az eszköz a Pak 36(r) nevet kapta, melyből 1942. június 1.-ig nem kevesebb, mint 229 darab került leszállításra.^[3] Erre a programra azért volt szükség, hogy a páncélelhárító egységek minél előbb és minél nagyobb számban rendelkezzenek a megfelelő eszközökkel. Az 1. ábrán látható diagramon a legelterjedtebb típusokkal^[4] került összevetésre az orosz löveg (zöld oszlop), melynek páncélátütő képessége jelentősen meghaladta a német és cseh ágyúkét. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a Pak 36(r) ezzel párhuzamosan sokkal nehezebb volt, nem véletlen, hogy alkalmazását (részben) önjáró alvázra helyezve képzelték.

1. ábra: A Wehrmacht legelterjedtebb páncéltörő lövegeinek összehasonlítása a Pak 36(r) teljesítményével^[5]

Hordozójárműnek a cseh ČKD^[6] bevált termékét, a Wehrmachtnál Panzer 38(t) néven ismert páncélost választották. A torony eltávolítása után a felépítményt csak a szükséges mértékben változtatták, hogy a löveget megfelelően el tudják helyezni és valamennyi védelmet biztosítsanak a személyzet számára. A páncéltest 25-15 mm-es páncéllemezekből készült, míg a felépítmény szemből 14,5 mm, oldalról 10 mm vastag lemezekből állt. A négyfős személyzet 30 darab 76,2 mm-es lövedék^[7] felett rendelkezett (lőszerszállító utánfutó nélkül^[8]), ezt 1200 darab 7,92 mm-es géppuskalőszer egészítette ki az MG 37(t) ellátásához. A harcjármű üzemanyagtankja 218 liter üzemanyagot tudott befogadni, mely közúton 185 km megtételére volt elegendő. Összesen 344 darabot gyártottak ebből a változatból 1942 márciusa és októbere között, további 19-et pedig tábori körülmények között alakítottak át javításra szoruló Pz.Kpfw. 38(t) páncélosokból.

A harcjármű Panzerselbstfahrlafette 2 für 7,62-cm-Pak 36-ként érkezett meg a csapatokhoz, azonban nem meglepő módon nem így, hanem későbbi nevén – Marder III – vált ismertté (részletesebben a szériáról itt). A jármű egyike volt a sok improvizált megoldásnak, melyekkel próbálták áthidalni azt az időszakot, amíg egy megfelelő páncélvadász szolgálatba nem áll. A löveg meggyőző teljesítményét ellensúlyozta a magas és nyitott felépítmény, azonban megfelelően – nem harckocsiként vagy rohamlövegként – alkalmazva veszélyes ellenfélnek bizonyult a szovjet páncélosokkal szemben.

---

Források és megjegyzések:

A kiemelt kép a Német Szövetségi Archívum képtárából (Bundesarchiv, Bild 101I-217-0485-28) származik, felhasználása az alábbi licensz figyelembevételével történik:  Creative Commons BY-SA-3.0-de

^[1] Walter J. Spielberger: Die Panzer-Kampfwagen 35 (t) / 38 (t) und ihre Abarten, Motorbuch Verlag, 2013, 109.o.

^[2] Thomas Anderson: The History of the Panzerjäger, Volume 2: From Stalingrad to Berlin 1943-45, Osprey Publishing, 2020, 13.o. – továbbiakban Anderson

^[3] Anderson, 13.o.

^[4] A 3,7 cm Pak 36-ból nagyságrendileg 14500, az 5 cm Pak 38-ból 1000, míg a cseh eredetű 4,7 cm Pak (t)-ből 500 darab állt 1941 júniusában szolgálatban. Anderson, 11.o.

^[5] Az egyes lövegek adatai hagyományos páncéltörő lövedékkel (nem keménymagvas), a függőlegeshez képest 30°-ban döntött páncéllemezzel szemben értendő. A diagram elkészítéséhez használt források: Thomas Anderson: The History of the Panzerjäger, Volume 1: Origins and Evolution 1939-42, Osprey Publishing, 2018, 157.o., 293.o. és https://panzerworld.com/armor-penetration-table

^[6] Českomoravská Kolben-Daněk cseh vállalat, a német megszállás alatt Böhmisch-Mährische Maschinenfabrik (BMM) néven működött.

^[7] A löveget úgy módosították, hogy befogadhassa a 75 mm-es lőszereket is, ezzel megkönnyítve a lőszerellátást. Ekkor az eredeti 30 darab helyett 38 darabot málházhattak a járműbe.

^[8] A páncélvadászok szűkös lőszerkészletét kiegészítendő, Sd.Ah. 31 típusjelű utánfutót kapcsolhattak hozzájuk, mely 64 darab lövedék tárolását tette lehetővé. http://www.kfzderwehrmacht.de/Homepage_english/Trailers /Special_trailers /Sd__Ah__31/sd__ah__31.html